Kajak-kenu: a Ludasi-csoport itthon készül a tavasszal

Vágólapra másolva!
2013.01.16. 15:44
Az elmúlt években hagyománnyá vált Ludasi Róbert kenus csoportjában, hogy a téli felkészülés során két-három hetet a tatai edzőtáborban töltenek el. Amint arról korábban már beszámoltunk: ezúttal csatlakozott a csoporthoz a szegediek olimpiai bajnoka, Vajda Attila is.

„Nagyon szeretünk Tatára járni, hiszen itt minden, az úszás, a kondi és a futólehetőség is egy helyben megtalálható, ráadásul a kiszolgálás is tökéletes – mondja a mesteredző, akinek csoportja nem igazán változott: az „élbolyt” most is Kiss Tamás és a Korisánszky testvérek jelentik.

„Minden a régi nálunk, csak annyi az újdonság, hogy Dávid most már napi két edzésre tud járni, még több időt tud a kenuzásnak szentelni – magyarázta Ludasi Róbert, aki most két hétig egy olimpiai bajnok munkáját is felügyeli, hiszen a csoporttal közösen edz a szegedi Vajda Attila is.

„Attila az ősszel megkeresett, hogy szívesen készülne velünk, ez nekünk és neki is nagyon jót tesz – folytatta az edző. – Jelenléte, személyisége, munkamorálja fiataljaink számára húzóerő, ahogyan mi is neki, hiszen vannak a csoportban olyanok, akik például úszásban jobban teljesítenek, és ez ösztönző Attila számára is.”

Hogyan folytatódik a téli-tavaszi program a Ludasi-csoport számára?

„Pénzhiány miatt az idén nem megyünk meleg vizes táborba, a tavasszal itthon készülünk, és így próbálunk minél jobb teljesítményt nyújtani, indulói helyet, helyeket szerezni a világ- és Európa-bajnoki-csapatba.”

Legfrissebb hírek

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
2025.09.07. 15:33

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
2025.09.07. 12:55

Kiszli Vanda ezüst-, Sellyei Csanád bronzérmes a győri vb-n

Kajak-kenu
2025.09.06. 16:34

Bragato Giada aranyérmes a győri vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.06. 12:50

Adolf Balázs, Csikós Zsóka, Kiszli Vanda és Varga Ádám is vb-döntős rövidkörön Győrben

Kajak-kenu
2025.09.04. 12:56

Nagyszerű lenne, ha az aranyérem is összejönne mind a négy szakágban – kezdődik a győri maratoni vb!

Kajak-kenu
2025.09.03. 12:47

Álomból valóság: férfi kajak kettesünk a világ tetején

Kajak-kenu
2025.08.29. 14:13

Rácsaptunk „a bika fenekére” a kajak-kenu vb-n

Kajak-kenu
2025.08.26. 07:04
Ezek is érdekelhetik