Kajak-kenu: az olimpiai 2. férfi négyes kikapott a válogatón

L. Á.L. Á.
Vágólapra másolva!
2014.06.06. 09:29
null
A férfi kajaknégyeseknél új egység indulhat az Eb-n (Fotó: MKKSZ/Weisz Róbert)
„Ez az a helyzet, amikor bármelyik ujjamat harapom meg, fáj. Viszont örülök, hogy az olimpiai ezüstérmes négyesnek van ellenfele, és tegyük hozzá, azt a csapatot is én csináltam” – mondta Fábiánné Rozsnyói Katalin a férfi négyesek első Európa- és világbajnoki válogatóversenye után, amelyen nagy meglepetésre nem az olimpiai második Kammerer Zoltán, Tóth Dávid Kulifai Tamás, Pauman Dániel alkotta négyes, hanem egy új, ám szintén az edzőnőnél lapátoló kvartett, Szalai Tamás, Schenk Áron, Kucsera Gábor és Kugler Attila szerezte meg a győzelmet, egyben az Európa-bajnoki indulás jogát.

 

A döntő során a két hajó fej fej mellett haladt, ám a végét Szalaiék bírták jobban. Borult a papírforma, és valljuk meg, ez a helyzet további izgalmakat, hatalmas összecsapásokat ígér a hétvégi válogatón a többiek számára.

„Ha az olimpiai érmeseim ott akarnak lenni az Európa-bajnokságon, péntektől más számokban kell odatenniük magukat. Fel kell kötniük a nadrágot, és én bízom benne, hogy ez a vereség
pluszenergiákat mozgósít bennük” – mondta az edzőnő, aki nem tervezi az egységek megbontását, a második válogatóra is ilyen összeállításban állnak oda csapatai.

Hogy mi a nap konklúziója? Ezt a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán fogalmazta meg a legszebben.

„Ahogyan az edzéseken, a versenyen sem csak négyen, nyolcan vagyunk egy csapat. Most ők nyertek, de ez olyan nekünk, mintha mi győztünk volna. Szorítunk értük az Európa- bajnokságon, és próbálunk helytállni a folytatásban. Ennyi a lényeg.”

KAJAK-KENU
1. EURÓPA- ÉS VILÁGBAJNOKI VÁLOGATÓVERSENY, SZEGED

Férfiak. 1000 m. K–4: 1. Szalai Tamás, Schenk Áron, Kucsera Gábor, Kugler Attila (Vasas SC) 2:51.796, 2. Kammerer, Tóth, Kulifai, Pauman (Graboplast Győri VSE, Vasas SC) 2:52.114, 3. Hufnágel, Gacsal, Ilyés, Ceiner (G4S-Honvéd) 2:59.026

Legfrissebb hírek

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
2025.09.07. 15:33

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
2025.09.07. 12:55

Kiszli Vanda ezüst-, Sellyei Csanád bronzérmes a győri vb-n

Kajak-kenu
2025.09.06. 16:34

Bragato Giada aranyérmes a győri vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.06. 12:50

Adolf Balázs, Csikós Zsóka, Kiszli Vanda és Varga Ádám is vb-döntős rövidkörön Győrben

Kajak-kenu
2025.09.04. 12:56

Nagyszerű lenne, ha az aranyérem is összejönne mind a négy szakágban – kezdődik a győri maratoni vb!

Kajak-kenu
2025.09.03. 12:47

Álomból valóság: férfi kajak kettesünk a világ tetején

Kajak-kenu
2025.08.29. 14:13

Rácsaptunk „a bika fenekére” a kajak-kenu vb-n

Kajak-kenu
2025.08.26. 07:04
Ezek is érdekelhetik