Kajak-kenu: Gál Péter sikeres vállműtéten esett át a gázolás után

H. K.H. K.
2020.06.06. 10:40
Sikeres vállműtéten esett át Gál Péter kajakosunk, akit májusban ütött el egy autó – írja a kajakkenusport.hu.

„Május nyolcadikán történt a baleset, futás közben egy veszélyesnek számító kereszteződés zebráján haladtam át – a külső sávban érkező autó megállt, a belsőben közlekedő nem…” – beszélt a történtekről néhány héttel ezelőtt a Nemzeti Sport érdeklődésére Gál Péter, hozzátéve: a vétkes sofőr, egy fiatal nő, azonnal a segítségére sietett, majd bocsánatot kért, és azóta is érdeklődik az állapota felől. „Május nyolcadikán történt a baleset, futás közben egy veszélyesnek számító kereszteződés zebráján haladtam át – a külső sávban érkező autó megállt, a belsőben közlekedő nem…” – beszélt a történtekről néhány héttel ezelőtt a Nemzeti Sport érdeklődésére Gál Péter, hozzátéve: a vétkes sofőr, egy fiatal nő, azonnal a segítségére sietett, majd bocsánatot kért, és azóta is érdeklődik az állapota felől.

A kajakos akkor elmondta, a zuhanás következtében mind a két válla kificamodott – bal vállában a sérült ízületi tokokat a napokban meg is műtötték.

Gál a tervek szerint szeptemberben már újra versenyezhet.

Legfrissebb hírek

Adolf Balázs világbajnok, a sportág örökös bajnokává vált!

Kajak-kenu
2026.08.30. 14:38

Varga, Lucz és női kenu négyesünk vb-ezüstérmes, férfi kenu kettesünk harmadik

Kajak-kenu
2026.08.30. 11:10

Férfi kenu négyesünk megvédte világbajnoki címét Poznanban!

Kajak-kenu
2026.08.29. 14:51

Fekete karszalagban versenyezve tisztelegtek sportolóink Boros Gergely emléke előtt a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.27. 17:08

„Lötyög” a víz, a szél is játszadozik, de kajak-kenusaink eddig minden akadályt sikerrel vettek a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.26. 12:07

Kovács Katalin: Értem, hogy magas számok ezek, de csak a szakmaiság lebegett a szemem előtt

Kajak-kenu
2026.07.30. 10:58

Kopasz Bálint szerint a bajnok viselkedjen férfiként!

Kajak-kenu
2026.06.22. 11:02

Hiába pattant néha kifelé a labda, az éremtáblázat élén végeztünk a kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
2026.06.17. 13:59