Kajak-kenu: bejelentette visszavonulását a világbajnok kajakos

Vágólapra másolva!
2021.01.13. 22:01
null
Dudás (fehérben) nem folytatja (Fotó: Nemzeti Sport
Szerda este az RTL Klub Fókusz című műsorában jelentette be, hogy nem folytatja sportpályafutását Dudás Miklós, egyszeres világbajnok kajakos, aki tavaly áprilisban még arról beszélt, hogy szeretne ott lenni az idénre elhalasztott tokiói olimpián.

Az április közepén 30. életévét betöltő Dudást a tv-csatorna azért kereste meg, hogy a tokiói olimpia halasztása miatt kialakult bizonytalanságokról forgassanak, ám a 2014-es moszkvai világbajnokságon a K1 4x200 méteres váltó tagjaként vb-címet szerző Dudás közölte, befejezte az élsportot.

„Kijelenthetem, hogy befejezem. Húsz évet benne voltam az élsportban, és nagyon sokat köszönhetek neki. Gyerekkoromtól fogva ragaszkodtam hozzá, hogy olimpiai bajnok legyek, mert azt gondoltam és most is azt gondolom, hogy olimpiai bajnoknak lenni csodálatos és nagyon nagy dolog. De. Igazából már felnőttként, s nem gyerekfejjel gondolkozva, és úgy, hogy nagyon sok mindent láttam, már el tudtam fogadni azt, hogy nem feltétlenül kell olimpiai bajnoki cím a boldogsághoz. Próbálok arra törekedni, hogy boldog életem legyen. Nagyon sok olimpiai bajnokot ismerek, aki nem találja a helyét a világban és nagyon sok olyan sportolót, aki nem lett olimpiai bajnok, de boldog élete van.”

Dudás a londoni olimpián 200-on egyesben hatodik volt, 2014-ben a K-1 4x200 méteres váltóban világbajnok lett.

2016-ban kiderült, hogy az egy évvel korábban az Európa Játékok alatt a doppingvizsgálatra leadott mintájában az újravizsgálat során tiltott hormonkészítmény nyomaira bukkantak. Eltiltották 34 hónapra, majd visszatérve 2018-ban még négyesben 500-on nyert egy vb-bronzot.

Legfrissebb hírek

Bejelentette visszavonulását Tadissi Martial

Egyéb egyéni
12 órája

Messi, Haaland, Bryant, Ronaldo – velük készül visszavonulására a legendás pankrátor

Egyéb egyéni
2025.09.11. 10:06

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
2025.09.07. 15:33

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
2025.09.07. 12:55

Kiszli Vanda ezüst-, Sellyei Csanád bronzérmes a győri vb-n

Kajak-kenu
2025.09.06. 16:34

Visszavonult az F1 nyolcszoros futamgyőztese, új szerepkörben folytatja

F1
2025.09.06. 13:43

Bragato Giada aranyérmes a győri vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.06. 12:50

Adolf Balázs, Csikós Zsóka, Kiszli Vanda és Varga Ádám is vb-döntős rövidkörön Győrben

Kajak-kenu
2025.09.04. 12:56
Ezek is érdekelhetik