Varázslat két, tömény órában – ilyen volt képekben a 15. Gyulai Memorial

NÉMETH ANDREANÉMETH ANDREA
2025.08.18. 09:58
null
A győztesek (Fotók: Árvai Károly, Dömötör Csaba)
Ha néhány év múlva visszagondolunk a 15. Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíjra, nyilván Armand Duplantis világcsúcsa ugrik be elsőként. Aztán persze Halász Bence, Molnár Attila, esetleg Kishane Thompson és Femke Bol. Meg a varázslatos hangulat – az újabb felejthetetlen délután a Nemzeti Atlétikai Központban.

 

Ahogy a naplementében gyönyörűségesen kivilágított stadionból az átélt élményeket taglalva kifelé sétáltunk, mindegyikünk felidézte a két évvel ezelőtti atlétikai világbajnokságot, amelyen a mellettünk csacsogó, ezúttal is rajtszámokkal, közös fotókkal, autogramokkal gazdagodó gyerekek megismerték a most viszontlátott világklasszisok nevét. Ahogy az én korosztályom örökké boldogan nosztalgiázik a szép emlékű Budapest Nagydíjakról többek között Steve Cram, Steve Ovett, Carl Lewis, Renaldo Nehemiah, vagy a karrierje csúcsán már túljutó Alberto Juantorena futása miatt, a mostani fiataloknak ezek a napok adnak életre szóló lelki muníciót. A 2023-as vb kilenc napja és a sportág egynapos viadalai sorában egyre magasabbra kapaszkodó Gyulai Memorial.

Pedig ezúttal a varázslat csupán két tömény óráig tartott. A 629 centis világcsúcsmagasságot másodikra átvivő rúdugrózseni Armand Duplantisszal, a 83.18 méterrel a világ idei legjobbját és óriási egyéni csúcsot elérő kalapácsvető Halász Bencével, a földkerekség jelenlegi leggyorsabb emberével, a 100 métert 9.95 másodperc alatt végigrobogó Kishane Thompsonnal.

És ha már a jamaicai sprinternél tartunk: hálásak lehetünk a sorsnak, hogy láthattuk futni pályája utolsó idényében Shelly-Ann Fraser-Pryce-t, a hozzánk már visszajáró Shericka Jacksont, vagy a 100 métert kedd este előttük megnyerő elefántcsontparti legendát, Marie-Josée Ta Lou-Smitht. Öröm volt újra Budapesten figyelni a két évvel ezelőtti világbajnokok közül Femke Bolt – még akkor is, ha ezúttal nem nyert, Miltiadisz Tentoglut, Ivana Spanovicsot, Ethan Katzberget. Viszontlátni a Magyarországra szó szerint hazajáró Joe Kovacsot, és a sportág korszakos nagyjai közül az ezúttal 200 méteren próbálkozó Wayde van Niekerket.

És ami még szebb: az ő autogramjuk, rajtszámuk a gyerekeknek éppen akkora boldogságot jelentett, mint a 400 méteren 44.74 másodperccel országot csúcsot repesztő Molnár Attiláé, a 3000 méteren 7:46.27 perccel magyar rekordot futó Palkovits Istváné, vagy a legnagyobb kedvenceké, Takács Boglárkáé, Kozák Lucáé, Tóth Annáé. Meghökkentő, megmosolyogtató volt, hogy a biztonsági őröknek a legnagyobb problémát a magyar atlétákat megrohamozni szándékozó tinik féken tartása okozta… Aligha örülhetnének ennél jobban bárminek is a Gyulai Memorial szervezői. Szándékuk elérte a célját – a világ és a hazai atlétika legjobbjai nem is lehetnének népszerűbbek. Ezért volt érdemes a székesfehérvári otthonos burokból, a Bregyó közi Regionális Atlétikai Központból újra a nagyszínpadra, Budapestre, a két éve a sportolók és a szurkolók szívét is meghódító Nemzeti Atlétikai Központba hozni az eseményt. A telt ház, a 14 ezer néző és a felejthetetlen emlékek kedvéért – amelyek nyilatkozataik szerint még Duplantisék lelkét is megérintették.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. augusztus 16-i lapszámában jelent meg.)

 

Legfrissebb hírek

Gyémánt Liga: Audrey Werro szerint megdönthető az atlétika legrégebbi világcsúcsa

Atlétika
16 órája

Gyémánt Liga: Duplantis diadala, Lyles és Bol második lett Párizsban

Atlétika
2026.06.28. 20:42

A magyar triatlon ünnepi hétvégéje

Képes Sport
2026.06.27. 06:24

Két sajtburger világcsúcs előtt – több mint ígéret Ja’Kobe Tharp

Képes Sport
2026.06.26. 15:31

A hőség miatt a rendőrség a párizsi Gyémánt-liga-verseny törlését kéri

Atlétika
2026.06.26. 14:17

Sikerre kódolva – a férfi kézi BL-győztes Barca háttere

Képes Sport
2026.06.25. 17:18

A legkellemetlenebb ellenfél – a Maja Chwalinska-portré

Képes Sport
2026.06.25. 14:56

Újabb olimpiai érmesek és világbajnokok érkeznek a Gyulai Memorialra

Atlétika
2026.06.25. 13:08
Ezek is érdekelhetik