A csiszolatlan gyémánt, aki még Barcelona-csatárrá is válhat...

Karl Etta Eyong október közepén töltötte be a 22. életévét, mondhatnánk, már nem is annyira fiatal, hogy villámcsapásszerűen robbanjon be a köztudatba úgy, hogy aztán szupersztár váljék belőle, de az igazság az, hogy nem fair mindenkit a már 17 éves korától tündöklő Lamine Yamalhoz mérni. Van, akinek az életútja csak idővel teszi lehetővé, hogy igazán megmutassa magát, hősünk esetében pedig éppen erről van szó, nagyon is oda kell rá figyelni a következő években. Etta Eyong Kamerunban, Doualában született, éppen ott, ahol hazája legünnepeltebb futballsztárja, a Barcelonával és az Interrel is Bajnokok Ligája-címet nyerő Samuel Eto’o. Kiskorától a futball volt az élete, de nemcsak a góllövésről álmodott, sőt, középpályásként kezdte, és az elefántcsontparti Yaya Touré volt a példaképe, az egyik legjobb afrikai játékos a posztján, aki többek között az FC Barcelonánál is megfordult. Nos, Etta Eyong gyerekkorában sokszor húzott Barca-mezt, a katalán klubról álmodott, de Kamerunból nem indult könnyen a karrierje, 17 évesen még Yaoundéban, a fővárosi Galactique FC-ben futballozott, többnyire homok borította pályákon, messze az elit körülményektől.
Tehetségét azonban nem lehetett megkérdőjelezni, így a világot behálózó játékosmegfigyelői rendszernek köszönhetően rövid időn belül, 18. születésnapja előtt fél évvel Spanyolországba, a Cádiz akadémiájára került. Az ificsapatból küzdötte fel magát a második alakulatig, amelyben a 2022–2023-as évadban már sokszor játszott csereként, sőt, 2024 januárjában, jó másfél évvel ezelőtt a La Ligában is bemutatkozhatott: a Cádiz az Alavéstől szenvedett 1–0-s vereséget. Úgy tűnt azonban, Etta Eyong nem kap esélyt az első csapatban, a Villarreal pedig 2024 nyarán lecsapott rá, másfél millió euróért szerződtette, hogy az akadémiáján pallérozódjon tovább. Jött ugyanaz a verkli, a B-csapatnál lett csereopció – de az együttes támadói sorra sérültek meg, az ifjú titánt pedig megkérdezte a stáb, tud-e csatárként futballozni, ha úgy adódik.
„Odajött hozzám az edző, hogy tudok-e játszani kilencest? Azonnal rávágtam, hogy persze, nem probléma, játszani szeretnék” – nyilatkozta korábban a Canal+-nak. Talán sejtik, hogy sült el a posztváltás: Etta Eyong a következő 30 bajnokin 19 gólt és 6 gólpasszt jegyzett első számú csatárként a Villarreal B-ben, s az első csapat figyelmét is felhívta magára.

Jött a mostani, 2025–2026-os évad, amelyben a Villarreal jókora átalakításba kezdett azok után, hogy bejutott a Bajnokok Ligája alapszakaszába. A klub több támadót is értékesített, köztük az első számú középcsatárt, Thierno Barryt, aki 30 millió euróért lett az Everton játékosa. Még tartott a keret átalakítása, ám a bajnokság már kezdetét vette, így Etta Eyong nemcsak felkerült az első csapathoz, több alkalommal kezdőként is lehetőséghez jutott, és szenzációsan teljesített, a Real Oviedo ellen betalált, később két gólpasszt is kiosztott. Nos, ezt követően a legtöbben úgy gondolták, meglehet a megoldás a Villarreal csatárgondjaira, de a klub nem merte az akkor még a 22. életévét sem betöltő, nem sokkal korábban még középpályásként a B-csapatnál futballozó kamerunira bízni a posztot, főleg a Bajnokok Ligájában, inkább szerződtette Mikautadzét a Lyontól 31 millió euróért, ami a klub szintjén őrületes összeg. Az új igazolásokkal egyre telítettebbé vált a Villarreal támadószekciója, így a klubvezetőség úgy döntött, még B-opcióként sem tartja meg Etta Eyongot, és már akkor is elképesztően alacsonynak tűnő 3 millió eurós vételár ellenében elengedte az újonc Levantéhoz. Sajtóhírek szerint azzal a kikötéssel, hogy a jövőbeli továbbértékesítése összegének 50 százalékát megkapja. Persze, ha adott esetben 60 millió eurós eladásról beszélünk majd, a pénz fele is jól jön a Villarrealnak, de az elmúlt két hónapot látva ez a döntés így sem mondható okosnak, sőt.
Merthogy Etta Eyong megérkezett Valenciába a Levantéhoz, s valósággal berúgta az ajtót. Azonnal kezdő csatár lett belőle, élvezi a bizalmat, és él is vele. A kameruni támadó a Betis, a Girona, újra az Oviedo, a Mallorca, de még a Real Madrid kapuját is bevette, miközben az előkészítésben is remekel. Etta Eyong 11 meccsen hat gólnál és három gólpassznál, tehát kilenc kanadai pontnál jár a La Ligában, a találatok számában csak Kylian Mbappé (Real Madrid) és Julián Álvarez (Atlético Madrid) előzi meg a góllövőlistán, pedig ez az első teljes idénye a spanyol élvonalban.

Kreatív, sokszor középpályásként, tízesként gondolkozik, miközben rendkívül erős és gyors, robbanékony, jól futja be az üres területeket, képes megtalálni a lyukat a védelmekben, fejelni is tud, s rendkívül higgadt a befejezésnél – meg sem mondanánk, hogy két évvel ezelőttig még nem játszott magas szinten csatárt. Októberben már a kameruni válogatottban is bemutatkozhatott, mindkét vb-selejtezőn pályára lépett, legutóbb pedig a Celta Vigo ellen emberhátrányban gyarapíthatta volna góljai számát, de neki sem jöhet össze minden: nagyszerű ollózása kis híján beakadt, ziccerét kivédték, tizenegyese a kapufát találta el. Utóbbi persze jól mutatja, mennyire bíznak benne, a büntetőt is neki adták kulcshelyzetben…
Rövid még a kameruni csatár pályafutása, de biztosak vagyunk benne, hogy hosszú és eredményes lesz, mert amellett, hogy fantasztikus játékosnak, góllövőnek tűnik, igazi jelenség, akinek különleges gólöröme van, meg olyan természetes aurája, ami vonzza a néző figyelmét. Érdemes rá odafigyelni, főleg azért, mert már most hallani róla, hogy a Manchester United, a Real Madrid, s gyerekkora álomklubja, az FC Barcelona is rajta tartja a szemét. Nos, éppen a katalán klub lenne az ideális következő állomáshely Etta Eyongnak, hiszen a 37 éves Robert Lewandowski után szüksége lesz a Barcelonának egy vérbeli középcsatárra, viszont az anyagi helyzetét figyelembe véve nem lesz a klubnak 80-100 millió eurója felsőpolcos utódot igazolni. Ha Etta Eyong így folytatja, persze folyamatosan emelkedik az ára – a Transfermarkon most 20 millió euró –, de talán még ez alatt is meg lehetne szerezni, akár már jövő nyáron.
Született: 2003. október 14., Douala ![]() |
(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. november 8-i lapszámában jelent meg.)

Ahmed Adel sokat dolgozott azért, hogy itt legyen








