Elfeledett élvonalbeli futballklubok, 2. rész: Juhász Gyulát is megihlette a szegedi Bástya

„– Szeretnéd tudni, hogy a szegediek miért nevezték el Bástyai Holzer Tivadar elnökük után »Bástya« néven a proficsapatukat? 
  – Mondd már!
  – Mert eddig is Holzer Tivadar volt az a bástya, amire támaszkodhattak, ha valamire szükségük volt.” 

Ez a kis tréfa lapunk egyik száz évvel ezelőtti számában jelent meg, és tökéletesen illusztrálta a szegedi futball helyzetét, hiszen a Tisza-parti város labdarúgása Holzer Tivadar klubelnök szakmai és hatalmas anyagi támogatásának köszönhetően emelkedett a legmagasabb szintre. A kereskedőcsalád a magyar gazdaság fellendítéséért végzett munkája miatt Ferenc Józseftől 1911-ben nemesi rangot kapott és felvette a bástyai előnevet. Holzer alapítója volt a Szegedi Atlétikai Klubnak 1899-ben és tizennégy évvel később az ő jelentős ráfordításának köszönhetően avathatták fel az újszegedi sporttelep tribünjét, amelyet az egyesületnek ajándékozott.

Az első világháború után a szegedi csapat a szombathelyihez hasonlóan térsége legjobbjává vált, a húszas évek első felében négyszer nyerte meg a Déli kerületi bajnokságot, 1922-ben a vidék bajnoka lett. Ahogy képünk is mutatja, a kor közhangulatának megfelelően az újszegedi sporttelep fatribünjére felkerült a történelmi Magyarország térképe és egy felirat: „Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország.” 

A SzAK külföldön is hírét vitte a honi futballnak, 1923 elején Róma válogatottját verte meg 5:2-re az olasz fővárosban. 

„A fiúk odahaza sohasem látott vehemenciával vetették magukat a küzdelembe s olyan játékkal szereztük meg a 3 gólkülönbséges győzelmet, amely Pesten is a legteljesebb elismerést vívta volna ki” – foglalta össze a római mérkőzést lapunk tudósítója, Gyovai Dezső.

Három évvel később a vidéki futballcsapatok közül az előző részben ismertetett szombathelyi mellett a szegedi is megmérette magát az újonnan megszervezett profi ligában. Az induláshoz szükséges anyagi feltételeket bástyai Holzer Tivadar elnök biztosította, a keretet pedig alaposan megerősítették, többek között az olasz Bolognából érkezett a válogatott középpályás Wéber Lajos, és osztrák légiósok is csatlakoztak. A mecénás iránti tiszteletből a klub felvette elnöke nemesi előnevét, így tulajdonképpen a Bástya Szegedi AK lett az első magyar profi csapat, amely nevében szerepeltette főtámogatóját. Vezetőedzőnek Bányai Lajost nevezték ki, aki korábban Németországban kiérdemelte a „Wunder­trainer” jelzőt, később az újpestiekkel nyert kétszer bajnokságot.

A csapat a felkészülés során többek között a Ferencvárossal is összecsapott, a barátságos találkozóra négyezren látogattak ki 1926. augusztus 20-án. 

„Mindent egybevetve, megfelelt a Bástya teljesítménye és ha a csapat összeszokik, félelmes játékerőt fog képviselni. Az anyag megvan, most már Bányai mestertől függ, mi következik ezután” – summázta a látottakat a Délmagyarország tudósítója. Mintegy két hónappal később a bajnokságban is találkoztak a felek, a Bástya hatékony támadójátékának köszönhetően 3:1-re múlta felül a bajnoki címvédő FTC-t.

 „A fiúk szívvel-lélekkel küzdöttek, három letagadhatatlan gólt rúgtak. Lehet, hogy a pálya és a hazai közönség is hozzájárult a győzelemhez, de minden győzelemnek megvannak az okai” – értékelte a sikert a klubelnök. Holzer a pálya kapcsán arra utalt, hogy a játéktér meglehetősen keskeny lett, amelyhez nehezen szoktak hozzá az ellenfelek. Ezt az is bizonyítja, hogy az együttes 1927 márciusáig megőrizte hazai veretlenségét, és a későbbiekben sem kapott ki egynél több góllal.

Csillag Péter kilenc évvel ezelőtt már megírta a Képes Sportban, hogy a futball iránt érdeklődő szegedi költő-újságíró, Juhász Gyula is csapat „álandó” bérletese volt az 1927–1928-as idényben, 1928 márciusában Olympiai óda címmel jelent meg lelkesítő verse a szombathelyiek elleni mérkőzés előtt a Délmagyarországban.

 „Bástya, arany-pajzsos szülőanyám te,/ Nincs nekem a te ügyednél fontosabb /És a vasárnapi viadalnál, / Melyben megbírkózunk Sabáriával. / Sok diadalt is arattunk a versenyeken / (Bár néha kupán is vágott a kudarc, / De ezt csak zárjelek közt zengem, / Hogy az avatatlanok ne hallják) / S ékesíténk tripusokkal házunkat / És ezüst serleggel, okirattal. / Illatozó koszorút /Sokat nyerénk. Fényesek érdemeink / Nesztelen rúgásban a pályateren. / (Bár néha nullára leégtünk.)…” – szólt a mű eleje, amelybe még a rendszeres kezdőjátékosok neveit is beleszőtte a költő. Viszont szerencsét nem hozott, a Sabaria 2:1-re győzött Újszegeden.

„Kevés sportemberünk sportolt, küzdött, élt nehezebb körülmények között, mint ez a csanádi fiú. Szegény sorban, rögös utat kellett megjárnia, míg a szegedi kereskedelmi és iparbank tisztviselője és mellékesen válogatott futballista lehetett” – mutatta be Solti Mihályt lapunk korábbi főszerkesztője, Vadas Gyula a 100-ak könyve című, 1927-es kiadványában. Solti 1915-ben mutatkozott be a SzAK-ban, két évvel később bevonult, a hadifogságból 1919-ben tért vissza. A balszélső volt az első szegedi futballista, aki bemutatkozott a magyar válogatottban, a lengyelek elleni krakkói meccsen duplázott. 1930-ig erősítette a Bástyát, később a SzAK amatőr csapatában folytatta. 1976-ban hunyt el.

A Bástya jellemzően a középmezőnyben zárt, az első és a második idényében is a hetedik helyen végzett. Az 1928–1929-es kiírás sikerült a legjobban, akkor ötödik lett a szegedi klub, amely egy évvel később a Magyar Kupa döntőjébe is bejutott. A Hungária körúti fináléban – ahová az MLSZ el sem vitte a trófeát – a debreceni Bocskay simán, 5:1-re győzött a kánikulában, 1200 néző előtt.

 „Már nem is szezonvégi, de egészen szezon utáni formában vagyunk. A Bocskay még vasárnap is mérkőzött, mi meg már három hete labdát sem láttunk, így az első félidőben nap ellen nem ment, s a Bocskay hamarosan két gól előnyt szerzett” – panaszkodott az öltözőben Emődi Rezső, a Bástya hátvédje. „Ők futballt játszottak, azért győztek” – tette hozzá csapattársa, Szedlacsik Ferenc.3

A jó futballal a következő idényben adós maradt a szegedi együttes. A következő idény végén az utolsó fordulóban egy győzelemmel ugyan a biztos bennmaradást érő tizedik helyen végezhetett volna, de mivel 2:0-ra kikapott a kispestiektől, osztályozót kellett játszania. Ráadásul az elnök később lemondott, a fizetések is csúsztak és az osztályozó időpontját is csak nagy nehézségek árán sikerült kiírni, hónapokkal a bajnokság befejezése után.

Végül július végén csak megvívták a korábban vesztegetéssel vádolt Miskolci Attila elleni osztályozót. Az odavágón szerzett 3:1-es szegedi előny kevésnek bizonyult, a borsodiak hazai környezetben 4:1-re nyertek, s ők jutottak fel az élvonalba. Ideig-óráig élt a remény az első osztály létszámának megemelésére, még Klebelsberg Kuno kultuszminiszter is támogatta, de a mezőnyt mégsem bővítették ki tizennégyesre. A Bástya közgyűlése így aztán kimondta a feloszlatást, a klub ötéves története ezzel véget ért.

A Tisza-partján azonban nem szűnt meg a futballélet, az újonnan megszervezett Szeged FC színeiben több korábbi Bástya-játékos tűnt fel. „Itt maradok, ha csak szárazkenyérre telik is és társaimmal együtt minden erőmmel azért fogok küzdeni, hogy Szeged csapata ismét a legjobbak között legyen. Velünk esett ki a Bástya, velünk jön fel a Szeged FC” – fogalmazott egyikük a Nemzeti Sportnak 1931 szeptemberében.

Igaza lett, a Szeged FC veretlenül jutott fel az élvonalba, amelyben több mint egy évtizeden át szerepelt megszakítás nélkül, 1941-ben bronzérmet ünnepelt, ez a város futballtörténetének legelőkelőbb helyezése. Napjaink Tisza-parti csapata, a Szeged-Csanád Grosics Akadémia jelenleg a másodosztályú bajnokság hetedik pozíció­jából várja a folytatást.

 (A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2026. február 28-i lapszámában jelent meg.)