Bukást hozó „álomsorsolásból” a világbajnokság kilencedik favoritja – a norvég futball felemelkedése
Ha a sportról van szó, Norvégiáról szinte mindenkinek a téli sportágak jutnak eszébe, nem véletlenül, hiszen az északi nemzet a 2026-os milánói-cortinai téli olimpiai játékokon is az első helyen zárt az éremtáblázaton az Egyesült Államokat megelőzve – 18 aranyat és összesen 41 érmet gyűjtött, miközben legnagyobb sztárja, a sífutó Johannes Hösflot Klaebo már minden idők második legeredményesebb olimpikonjának számít Michael Phelps mögött. Ugyanakkor az utóbbi időszakban a norvég futball is szárnyal, szintén nem véletlenül.
A norvég labdarúgó-válogatott csont nélkül, egyenes ágon, a négyszeres vb-győztes olaszokat megelőzve, csoportelsőként jutott ki a 2026-os amerikai világbajnokságra, miközben a klubfutballban is bizonyított. Szurkolók százezrei jártak csodájára a Bajnokok Ligájában kis híján negyeddöntőig jutó Bodö/Glimtnek, amely keretében 20 (!) norvég játékossal ütötte ki az előző évben még döntős Intert a rájátszáskörből úgy, hogy már egy esztendővel korábban is Európa-liga-elődöntőt játszott. A norvég labdarúgás tehát felvirágzott, amihez közvetve nekünk is közünk van – ám ennek megmagyarázásához utazzunk vissza kissé az időben.
2015-ben járunk, amikor Magyarország és Norvégia is régóta áhítozott egy Európa-bajnoki részvételre, s a tizenhatról huszonnégyre növelt létszám miatt ez mindkét nemzet együttesének elérhetőnek tűnt. Az Eb-pótselejtezőben összesorsolták a két válogatottat, aminek akkor a norvég közvélemény kifejezetten örült, verhető ellenfélnek tartottak minket, ők voltak a favoritok, az egyik televíziós elemzésben – az itthon azóta klasszikussá váló – álomsorsolás kijelentés is elhangzott. Norvégiában aztán jött az akkor sokaknak még ismeretlen Kleinheisler László, s győztes gólt szerzett (0–1), így előnnyel várhattuk a visszavágót, amit hazai pályán meg is nyertünk 2–1-re: mehettünk a franciaországi Európa-bajnokságra. A magyar válogatott később bebizonyította, hogy helye volt a mezőnyben, hiszen csoportelső lett a későbbi aranyérmes portugálok előtt, majd a nyolcaddöntőben a belgákkal szemben búcsúzott, a norvégok azonban mindezt csak otthonról nézhették végig.
Nyilván nem akkor, nem azzal a kieséssel változott meg náluk minden, de tény, hogy a kudarcot követően a norvégok gyökeresen átalakították a labdarúgásukon belüli infrastruktúrát, az akadémiáik működését, a tehetséggondozásukat, a teljes ökoszisztémát, miközben a klubfutballt tekintve elkezdtek ráfordulni olyan területekre (a dánokkal együtt), mint a pontrúgások fontossága, amellyel totálisan megelőzték a korukat – utóbbi jelentőségét jól mutatja, hogy a most futó, 2025–2026-os évadban jutottunk el odáig, hogy a Premier League-ben, a világ legerősebb bajnokságában ez a játékelem s a vele hozott változás adja az egyik fő beszédtémát.
A norvég élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 2015-ben a 26. helyen állt az európai ligák rangsorában, ha az UEFA-koefficienseket vesszük alapul, miközben 2015 és 2018 között mindösszesen kétszer jutott el egy-egy csapata (Rosenborg) valamelyik európai kupasorozat csoportkörébe, mind a kétszer az Európa-ligában. Ehhez képest mára teljesen megváltozott a helyzet: a norvég ligát a 14. helyen jegyzik (az idényt követően még feljebb kerül), miközben a 2024–2025-ös és a 2025–2026-os évadban is két csapata jutott el valamelyik alapszakasz főtáblájáig. Előbbi idényben a Molde Konferencialiga-nyolcaddöntőt játszott, a Bodö/Glimt pedig – amely már az ezeket megelőző években is olyan sikereket ért el Európában, mint a José Mourinho-féle olasz AS Roma 6–1-es kiütése a Konferencialiga csoportkörében – az Európa-liga elődöntőjéig jutott, amelyben a későbbi győztes angol Tottenham Hotspur állította meg. Ha a mostani évadot nézzük, még jobb a helyzet, hiszen immár 5 (!) norvég csapat is elindulhatott valamelyik európai kupasorozatban, közülük ketten „érték meg” a főtáblát. A Brann az Európa-ligában továbbjutott az alapszakaszból, a rájátszás jelentette neki a végállomást, a Bodö/Glimt viszont ezúttal a Bajnokok Ligájában vitézkedhetett, nem is akárhogy. A norvég együttes az alapszakaszban többek között az angol Manchester Cityt és a spanyol Atlético Madridot is megverte, bejutott a rájátszásba, ott pedig két győzelemmel (4–1-es összesítéssel) küldte haza az egy évvel korábban még döntős olasz Internazionalét. Úgy tűnt, a csoda ezt követően sem ér véget, a Bodö ugyanis hazai pályán – még egyszer: keretében 20 norvég játékossal! – 3–0-ra megverte a portugál Sporting CP-t, ám a visszavágón beleszaladt a késbe, s hosszabbításban a legjobb tizenhat között búcsúzott a csúcssorozattól. A norvég klubfutball tehát köszöni szépen, remekül van, az elmúlt tíz évben folyamatos az előrelépése, miközben a Bodö sikerei a többiek előtt is megnyitják az utat úgy, hogy a legnagyobb sztárok korántsem a hazai bajnokságban, sokkal inkább topligákban bizonyítanak.
Merthogy Norvégia még az említett eredménysorok mellett sem a klubcsapataira a legbüszkébb, sokkal inkább a válogatottjára, amely története negyedik világbajnokságára jutott ki 2025-ben, korántsem érdemtelenül. A korábbi három alkalomra 1938-ban, 1994-ben és 1998-ban került sor. Ami a kontinenstornát illeti, ott egyedül 2000-ben jött össze a kijutás, azóta egyszer sem. A 2015-ös pótselejtezős vereséget követően a norvég drukkerek is úgy tartották – főleg a megemelt létszám miatt –, hogy az újbóli Eb-részvétel kiharcolása könnyebb, mint a vb-álom valóra váltása, de Norvégia azóta sem tudott kijutni kontinenstornára. A 2021-ben megrendezett Eb-ről ugyancsak pótselejtezős párharcban maradt le, míg a legutóbbi, 2024-es tornát úgy hagyta ki, hogy a selejtezőcsoportban csak a harmadik helyen végzett, pedig akkor már tele volt a kerete sztárokkal.
Ehhez mérten mondhatni, meglepetés, amit most, a világbajnoki selejtezősorozatban produkált a válogatott, de a játékát elnézve korántsem az. Ugyan a vb-n is megnövelték a létszámot 32-ről 48-ra, így papíron könnyebb a kijutás, Európában azonban nem történt nagy emelés, 12 helyett 16 csapat jut ki a tornára, ami azt jelenti, hogy a résztvevőknek el kell érniük egy Eb-nyolcaddöntős szintet. Norvégiát többek között az olaszokkal sorsolták össze, így a közvélemény is azt tűzte ki célul, hogy a második helyen továbbjutva csípjék meg a pótselejtezőt, ám arra nem volt szükség. A norvégok Erling Haaland vezérletével mindenkin átgázoltak a selejtezősorozatban, nyolcból nyolc meccset megnyertek, az olaszokat – akik végül erről a vb-ről is lemaradnak, sorozatban a harmadikról – oda-vissza lepofozták, 37 gólt szereztek, miközben csak ötöt kaptak, s egyenes ágon jutottak ki az amerikai tornára. Norvégia 2015-ben a FIFA világranglistájának 55. helyén állt a válogatottak rangsorában, ehhez képest hatalmasat lépett előre, most a 31., ám ez sem mutatja meg valódi erejét. Az már sokkal inkább, hogy a fogadóirodák szerint Norvégia a 48 csapatos világbajnokság kilencedik legesélyesebbje a győzelemre – mondani sem kell, hogy ilyenre korábban nem volt példa. Franciaország, Szenegál és Irak alkotja a norvégok vb-csoportját, ez az egyik, ha nem a legnehezebb kvartett az egész tornán, s még így is amellett szólnak az esélyek, hogy Haalandék messzire juthatnak.
A rengeteg összehasonlító adat után beszélni kell a keretről is, hiszen ezen a szinten már nem elég a csapategység, hasonló sikerek eléréséhez bizony játékosok, sztárok kellenek, akikből a norvégok nem szenvednek hiányt. Amíg 2015-ben csupán négy topligás játékos szerepelt a norvég keretben a magyar válogatott elleni pótselejtezős párharcban, jelenleg 15, ami hihetetlen ugrás. A csapat legnagyobb sztárja egyértelműen Erling Haaland, aki a Transfermarkt szerint egymaga 200 millió eurós összértékű futballista. A 25 éves Bajnokok Ligája-győztes, kétszeres Premier League-bajnok csatárklasszis a világ egyik legjobb játékosa, s nemcsak klubszinten, hiszen már most ő a norvég válogatott örökös gólrekordere 55 találattal, ráadásul magasan, 22-vel veri a második helyezettet. Haaland a nemzeti csapatban egyes gólátlag felett jár, tehát meccsenként minimum egyszer a kapuba talál – félelmetes mutató.
Ha már vele kezdtük, maradjunk is a támadósornál, mert a legtöbb nagy nevet itt találjuk. Csatártársa, Alexander Sörloth, akinek karrierútjából külön sorozatot is készíthetnénk, jelenleg, 30 évesen az Atlético Madrid gólvágója. Eredetileg cserének vitték magukhoz a madridiak, de annyira termékeny, hogy a legtöbbször a kezdőben találja magát, legutóbb a Barcelona elleni BL-negyeddöntő odavágóján is eredményes volt, a norvég válogatottban pedig már az örökös góllövőlista harmadik helyezettje holtversenyben, 26 találattal. Mellettük a 26 éves Jörgen Strand Larsen csak a kispadra fér oda, pedig értéke 45 millió euró, éppen télen szerződött át a kiesőjelölt Wolverhamptonból a Crystal Palace-ba a Premier League-ben. Az egyik szélső Antonio Nusa, az RB Leipzig 20 éves, elképesztően tehetséges kulcsembere, akinek 32 millió euró az értéke, és aki kreativitást visz a válogatottba. A másik oldalon ott van Andreas Schjelderup, a Benfica 21 éves szélsője, aki annak ellenére, hogy még nem topligában futballozik, fantasztikus tehetség, hamarosan egy nagy klubhoz írhat alá. Mellettük szintén nem lehet kezdő Oscar Bobb, aki nemrég még Haaland csapattársa volt a Manchester Cityben, most a Fulham játékosa.
Persze ha a támadóközéppályás-posztról van szó, akkor sem kell szégyenkeznie Norvégiának, hiszen ott van a tíz évvel ezelőtt még csak csodagyereknek tartott, mára bizonyító, 65 millió eurós összértékű Martin Ödegaard, aki Arsenal-játékosként könnyen lehet, hogy PL-győztesnek vallhatja magát, mire elkezdődik a 2026-os világbajnokság. A középpálya többi része és a védelem már korántsem ennyire kiemelkedő pontja a válogatottnak, de itt is remek futballistákat találunk, például a Fulhamben szereplő Sander Berge, a Borussia Dortmundban kulcsember Julian Ryerson, a Brentford védője, Kristoffer Ajer, vagy a kiesés elől menekülő patinás Sevilla kapusa, Örjan Nyland. Aki ezeket a klasszisjátékosokat összefogja, és szövetségi kapitányként teszi a dolgát: az 58 éves Staale Solbakken, aki játékosként az 1998-as vb- és a 2000-es Eb-keretnek is tagja volt. Szó se róla, csúcson van a norvég futball, ám a koronát minderre egy kiváló világbajnoki teljesítmény teheti fel… Erre a nyáron minden esélyük megvan az északiaknak.
Vb-szereplés: 1938, 1994, 1998, 2026  |
(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2026. április 11-i lapszámában jelent meg.)
Sopron: szerencsés tizenhármas
