Claudio Suárez, Mexikó utolsó császára – az első 100-szorosok 19. rész

Amikor néhány éve megkérdezték Alexi Lalast, az Egyesült Államok válogatottjának korszakos védőjét, akinek „hőskorában” stílusteremtő kecskeszakálla volt, hogy ki a legkeményebb játékos, aki ellen valaha pályára lépett, némi meglepetésre azt felelte: a mexikói belső védő, Claudio Suárez.

Sokan talán a fejükhöz kaptak: hú, tényleg, Claudio Suárez! Volt egy ilyen nevű a mexikói csapatban… Merthogy nem ő volt a legnevesebb mexikói futballista az 1990-es, 2000-es években, hiszen Luis Hernández, García Aspe, Jorge Campos, Cuauhtémoc Blanco, Jared Borgetti is az észak-amerikai csapatban játszott, vagy a Barcelonával 2006-ban és 2009-ben is Bajnokok Ligája-győztes Rafael Márquez. Utóbbi épp azt nyilatkozta egyszer, hogy senkitől sem tanult többet pályafutása során, mint Claudio Suáreztől. Jorge Campos, a legendás kapus pedig maga ajánlotta be a válogatottba 1993-ban a szövetségi kapitánynak, az argentin César Luis Menottinak.

 „A Chivas és a Tigres bálványa, Suárez kemény, régi vágású középhátvéd volt, aki mind csapattársai, mind riválisai tiszteletét kivívta a pályán kívüli visszafogott és alázatos természete ellenére – jellemezte őt a madridi Marca. – Ma különleges helyet foglal el minden mexikói szívében, még azokéban is, akik olyan kluboknak szurkolnak, amelyek egykor a mexikói bajnokságban ellenfelei voltak. Suárez egyetemes csodálatot vált ki a mexikóiak körében.” A beceneve El Emperador, vagyis a Császár. Hogy miért? Maga sem tudja, egy interjúban arra tippelt, hogy a keresztneve hasonlít Claudiuséra, a híres-nevezetes római császáréra. Zsarnoknak ugyan nem tartja magát, de fellépésével, keménységével, határozottságával a pályán is kiérdemelte ezt a becenevet.

Két világbajnokságon szerepelt, 1994-ben és 1998-ban, 2002-ben azért nem, mert szárkapocscsonttörést szenvedett. Nyert a válogatottal háromszor CONCACAF-aranykupát (1993, 1996, 1998), 1999-ben pedig Konföderációs Kupát is, a döntőben Brazíliát győzve le 4–3-ra.

Ami meglepő: még 30 éves sem volt, amikor már eljutott a 100. válogatottságig. Hogy mikor? 1997. november 16-án. Vagy 1998. február 4-én. Vagy 1998. február 7-én… Egyikre sem mernénk a nyakunkat tenni. E sorozat olvasói tapasztalhatták már, hogy még európai országok esetében is sokszor szinte lehetetlen kinyomozni a többféle számítási módszer és több nyilvántartás miatt, melyik meccs is volt a jubileumi találkozója egy futballistának, hát ez hatványozottan igaz Mexikó esetében. A mexikói nyilvántartás és az egyébként mértékadónak tekinthető RSSSF adatbázisa szerint 178-szor viselte a címeres mezt, a FIFA szerint 177-szer, mert a világszövetség nem tekinti hivatalosnak az 1993-ban Martinique ellen játszott találkozót (9–0), holott azt a kontinenstornának megfelelő Arany-kupán vívták. Előbbi alapján az 1998. február 4-én az Egyesült Államokbeli Oaklandben vívott Trinidad és Tobago elleni Arany-kupa-meccs (4–2) lenne a 100., utóbbi szerint a három nappal később az ugyancsak Oaklandben rendezett Honduras elleni összecsapás (2–0). Ám egy harmadik forrás az előző év novemberi, Jamaica elleni meccset tünteti fel, amely a mexikói sorszámozás alapján a 96., a FIFA szerint a 95. meccse…

Ám a La Nación című lap 1997. november 8-án közölt cikket „Suárez közelít a centenáriumhoz” címmel, és arról ír benne, hogy a másnapi, Costa Rica elleni világbajnoki selejtező lesz a védő 99. mérkőzése címeres mezben. „Az elmúlt évek következetes teljesítményének köszönhetően Claudio Suárez holnap eléri a 99 mérkőzést a mexikói válogatottban, amit elkötelezettsége jutalmának tekint. A Guadalajara játékosa jobbhátvédként kezdte pályafutását, de Miguel Mejía Barón szövetségi kapitány áthelyezte a védelem belsejébe, ahol kiteljesedett” – áll a cikkben, amelyben maga Claudio Suárez is megszólal, így hitelesítve, hogy valóban a 99. fellépése következik.

 „Elérni a száz mérkőzést nem könnyű feladat, különösen egy olyan ország válogatottjában, amelyben akkora a verseny, mint a miénkben. Ezt a megbízhatóságom jutalmának tekintem – mondta a játékos a Guillermo Canedo Stadionban, a meccset megelőző napon tartott edzés végén. – Nagyon elégedett vagyok a válogatottnál töltött időszakommal, nem szabad elfelejtenünk, milyen magas színvonalat képviselő játékosok vannak ebben a csapatban. Ráadásul lehetőségem lesz arra, hogy bővítsem a szerepléseim számát az 1998-as franciaországi világbajnokságon, amelyre már kijutottunk. Holnap megpróbálunk olyan futballt bemutatni, amire a szurkolók vágynak, de nem hiszem, hogy megérdemelnénk, hogy kifütyüljenek minket csak azért, mert döntetlent játszottunk az Egyesült Államok ellen, amelynek igen jó a csapata.”  

Valóban, az azt megelőző meccsen, az Egyesült Államok elleni 0–0-val tette biztossá vb-kvalifikációját a szerb Bora Milutinovics szövetségi kapitány irányította Mexikó, majd játszott egy izgalmas 3–3-at Costa Ricával, így hősünk 100. mérkőzésének sem volt már igazán tétje Jamaica ellen. Az ellenfélnek annál inkább! Ez a Suáreznek jubileumi találkozó Kingstonban 0–0-ra végződött, ami pedig sporttörténeti esemény lett, mivel Jamaica először – és mindmáig utoljára – ezzel az egy ponttal kijutott a vb-re. Sőt, az első angol nyelvű karibi ország lett, amely valaha kvalifikált a világbajnokságra. Így aztán Suárez 100. válogatott meccse igazi népünnepéllyé vált – csak éppen Jamaicában.

A vb-n Mexikó szokás szerint a nyolcaddöntőig jutott, mint 1994 és 2018 között mindannyiszor, de már nem Milutinovics, hanem Manuel Lapuente szakvezetése alatt.

Az igazán döbbenetes az, hogy a jubileumát 29 évesen ünneplő Claudio Suárez a 100-hoz még 78-at, de legalábbis 77-et biztosan hozzá tudott tenni. Ezzel 2006. június elsejei visszavonulásakor a világon is a második helyezett volt a ranglistán, az IFFHS nyilvántartása szerint csupán a szaúdi Mohammed Al-Daiának (181) volt több válogatott mérkőzése (de később azt is visszaminősítették 178-ra).

A „Császár” csaknem 25 éven át tartotta a mexikói rekordot, amíg 2022-ben José Andrés Guardado meg nem előzte.

 (A következő részben: Lengyelország – Grzegorz Lato)  

A mexikói válogatottsági örökranglista élmezőnye
1. José Andrés Guardado 180 válogatottság
2. Claudio Suárez 178  
3. Guillermo Ochoa 151
4. Rafael Márquez 147
5. Pável Pardo 146

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2026. május 23-i lapszámában jelent meg.)