Vas Blanka indul a Tour de France-on – hivatalos

K. B.K. B.
2024.08.07. 14:27
Vas Blanka ott lesz a Tour de France-on (Fotó: AFP)
A Team SD Worx-Protime kerékpárcsapat a hivatalos Instagram-oldalán közzétette az augusztus 12. és 18. között esedékes női Tour de France-on szereplő csapatát, amelybe bekerült a Párizsban olimpiai negyedik helyen záró Vas Blanka is.

A csapat az olimpiai negyedik Vas Blanka mellett nevezett három holland kerékpárost, az összetettben tavaly győztes holland Demi Volleringet, továbbá Lorena Wiebest és Mischa Bredewoldot, valamint a luxemburgi Christine Majerust, az olasz Barbara Guarischit és az új-zélandi Niamh Fisher-Blacket.

A Team SD Worx-Protime Danny Stam sportigazgatót idézve úgy fogalmaz: „Olyan csapattal állunk fel, amelynek tagjai különböző terepeken megállják a helyüket. Minden szem ránk szegeződik, de ehhez már hozzászoktunk. Tavaly kiemlkedően jól teljesítettünk, és idén is színesíteni, megnehezíteni szeretnénk a versenyt. Természetesen szeretnénk szakaszokat nyerni, de a fő cél az, hogy megvédjük Demi Tour-győzelmét.” 

 

Legfrissebb hírek

Időfutammal rajtol a montreali kerékpáros-vb, Evenepoel a favorit

Kerékpár
2026.09.20. 12:55

Országúti kerékpár: Vas Blanka a Lidl-Trekhez igazolt

Kerékpár
2026.09.14. 12:57

Vas Barnabás minden trikót begyűjtött a román kerékpáros-körversenyen

Kerékpár
2026.09.13. 16:34

Vas Barnabás újabb szakaszgyőzelmével már összetettben is vezet a román körversenyen

Kerékpár
2026.09.12. 15:25

A záró szakaszt nyerő Vas Barnabás harmadik a dél-csehországi körversenyen

Kerékpár
2026.09.06. 19:07

Vuelta a Espana: Wout van Aert diadalmaskodott a hőségben

Kerékpár
2026.09.04. 19:28

Kerékpár: Tadej Pogacar már az otthonában lábadozik – KÉP

Kerékpár
2026.09.03. 10:43

Pogacar szinte már Andorrában eldöntötte a Vueltát

Kerékpár
2026.08.25. 18:51