Eb - a leendő rendező szemével (4.)

Vágólapra másolva!
2002.12.13. 22:35
Címkék
Az Eb-re érkezett magyar vezetők, edzők, bírók és sportdiplomaták nyitott szemmel járnak, és igyekeznek tanulni a rutinos dán szervezőktől, illetve felfigyelnek azokra a kisebb-nagyobb buktatókra, amelyeket a 2004-ben, az athéni olimpia után néhány héttel hazánkban rendezendő kontinensviadalon nagyon jó lenne elkerülni.A szurkolók tájékoztatását is szolgálják a csarnokok folyosóin elhelyezett tévékészülékek, amelyeken – a különböző helyszínek között kiépített úgynevezett mikrolánc segítségével – követhetik a más városokban zajló mérkőzéseket. Az Eb-n tömegtájékoztatásban érdekelt, illetve azért felelős cégek (például internetszolgáltatók) szinte elárasztották számítógépekkel a szervezők irodáit, a sajtóközpontokat. Magától értetődő volt, hogy ezeken a masinákon a helybéliek anyanyelvén és angol változatban is percről percre követhetőek – nemcsak az Eb-n, hanem az egész világon – a mérkőzések.Akinek nincs ideje vagy türelme a számítógépekből információt csiholni, az ingyenes műsorfüzeteket, a csapatokat bemutató brosúrákat talál a ruhatárban, a büfében, a bejáratnál vagy a jegyszedőknél.Elképesztően fontos, az egész országról alkotott képet befolyásolja, hogy rend, tisztaság, kellemes illat uralkodik nemcsak a csarnokokban, hanem a sűrűn és alaposan takarított "kisebb helyiségekben” is. Ugyanilyen lényeges imázsfokozó, hogy a fő- és segédszemélyzet (a parkolóőrtől a csarnokigazgatóig) jól, de minimum elfogadhatóan beszél angolul, és mosolyogva, szívesen segít az érdeklődőknek.
Legfrissebb hírek

Aranycipő: Haaland beérte Kane-t az élen, Mbappé is a nyomukban lohol

Minden más foci
14 perce

Isak sikeres műtéten esett át, de hónapokig nem játszhat

Angol labdarúgás
33 perce

NFL: Purdy öt touchdownpasszal vezette sikerre a San Franciscót Indianapolisban

Amerikai sportok
49 perce

NBA: Gilgeous-Alexander sorozatban századszor érte el a húszas határt

Amerikai sportok
57 perce

Vicente del Bosque, a futball főnemese

Spanyol labdarúgás
1 órája

Neymar újabb térdműtéte miatt legalább egy hónapig nem játszhat

Minden más foci
1 órája

ETO-, Kisvárda- és Paks-játékosok viszik a prímet a 18. forduló válogatottjában

Labdarúgó NB I
1 órája

NHL: a Kraken kapusa 38 védéssel segítette győzelemhez csapatát

Amerikai sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik