Manaszkov újra a keretben

HEKA LÁSZLÓHEKA LÁSZLÓ
2005.05.26. 22:05
Címkék
Tegnap elkezdődött a macedónok fölkészülése a magyarok elleni júniusi Eb-selejtezőre. Bizonytalan a Peliszter kapusának, Petar Angelkovszkinak a sorsa. A játékos ugyanis sorkatonaként polgári szolgálatot teljesít Bitolában június 20-ig, s emiatt nem szerepelhetne a selejtezőn.
A Makedonszki Szport című lap kommentárjában igen keményen fogalmaz: "Zoran Zsivkovics kapitány előtt nehéz feladat áll, hiszen lehet, hogy a fölkészülés során nem számíthat a válogatott egyik kulcsjátékosára. Ez óriási botrányt kelthet, hiszen a válogatottunknak nagy lehetősége van Magyarország legyőzésére és az Európa-bajnokságra való kijutásra."
A macedónok még az idegenlégiósok és legjobbjuk, a 41 éves Pepi Manaszkov nélkül gyakorolnak. Ôk csak hétfőn csatlakoznak társaikhoz. Napi két edzést tart a keret a szkopjei Kale-sportcsarnokban. Sztojan Petrusevszki, Zsivkovics kapitány jobbkeze elmondta: "Kombinált munkát végzünk május végéig. Az egyik nap erőnléti edzésekre kerül sor, másnap technikai és taktikai gyakorlás folyik. Portugáliában június elején nemzetközi tornán játszunk."

A magyarok is hétfőtől gyakorolnak Tatán, majd június
4-én és 5-én tesztmérkőzést vívnak Szlovákiával Érsekújváron. Skaliczki László szövetségi kapitány olimpiai negyedik helyezett csapata előbb nyílt, majd zárt kapus találkozót játszik. Ezután következik a június 12-i (Szkopje) és 18-i (Békéscsaba) Eb-selejtező.

Szavazás

Magyarország - Macedónia pótselejtező. Ott leszünk-e a férfi Eb-n?

Írja be az itt látható számot!







Új fejezet cím:




Legfrissebb hírek

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
6 perce

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
13 perce

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
13 perce

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
19 perce

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
22 perce

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
22 perce

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skót meccsen

Minden más foci
50 perce

Győzelemmel rajtolt Szlovákia, Finnország hét gólig jutott a C-ligában

Minden más foci
55 perce