Megvette a 2007-es BL-döntőt a THW Kiel? Serdarusic edző is gyanúban

2009.03.02. 16:38
Címkék
Egy flensburgi napilap szerint a német THW Kiel csapata 2007-ben csalással szerezte meg a győzelmet a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. Az esetről bővebben beszámol a kezi.hu is, amely arról ír, hogy az ügyben érintett lehet a Kiel korábbi vezetőedzője, Noka Serdarusic is.
Lehet, hogy nem tiszta körülmények között került 2007-ben a BL-serleg Kielbe?
Fotó: Imago
Lehet, hogy nem tiszta körülmények között került 2007-ben a BL-serleg Kielbe?
Lehet, hogy nem tiszta körülmények között került 2007-ben a BL-serleg Kielbe?
Fotó: Imago
Lehet, hogy nem tiszta körülmények között került 2007-ben a BL-serleg Kielbe?

A Flensburger Tageblatt hétfői számában azt írja, hogy a kérdeses döntő visszavágóján a kikötővárosiak megvesztegették a bírókat, a lengyel Baum–Goralczyk játékvezetői párost, s így sikerült a maguk javára fordítani a párharcot.

A finálé másik résztvevője a szintén német SG Flensburg-Handewitt volt – az első meccsen 28–28-as döntetlen született, majd a második találkozó 29–27-es kieli sikert hozott. A flensburgiak különösen vitathatónak tartották, hogy egyik kulcsjátékosukat, Joachim Boldsent már a 19. percben végleg kiállították a játékvezetők.

A Bundesliga vezetői a hét elejére tanácskozást hívtak össze, amelyen nemcsak a szövetség emberei, de a Kiel és a Flensburg, sőt a Löwen és Hamburg képviselői is jelen lesznek. Frank Bohmann, a versenysorozat vezérigazgatója szerint az ügy súlyos, s tisztázása nem tűr halasztást.

Manfred Werner, a flensburgiak klubfőnöke így reagált: „Ha a csalással kapcsolatos állítások igazak, az óriási veszteség a kézilabda számára.”

A kézi.hu idézi az üggyel szintén foglalkozó német szakportált, a handball-world.com-ot, amely szerint Noka Serdarusic, a Kiel tavaly nyáron menesztett edzője maga jelent meg a német államügyészségen vallomást tenni, bár ezt az érintett tagadta.

Az ügy azért is érdekes, mert Serdarusic a napokban gondolta meg magát, és kijelentette, az előszerződések ellenére a nyártól nem lesz a Rhein-Neckar Löwen vezetőedzője.

Az Európa Kézilabda-szövetség (EHF) érdemben egyelőre nem reagált az ügyben.
Legfrissebb hírek

F1, Kanadai Nagydíj, sprintverseny

F1
4 perce

A Ferencváros hatot rúgott a Puskás Akadémiának a női NB I döntőjének első meccsén

Labdarúgó NB I
20 perce

Többszörös orrcsonttörést szenvedett a Szolnok válogatott kosarasa

Kosárlabda
52 perce

Forbes: Ronaldo a világ legjobban fizetett sportolója, Messi is milliárdos lett

Minden más foci
1 órája

Növelnék a magyar játékosok számát, ezért távozik a Veszprém izlandi szélsője – hivatalos

Kézilabda
1 órája

Kovács Attila: Senkitől sem várom el, hogy bajnok legyen

Utánpótlássport
1 órája

Szürreális gólt szerzett az Olomoucban Baráth Péter – videó

Légiósok
1 órája

Jégkorong-vb: Svájc–Magyarország

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik