Férfi kézilabda: Serdarusic irányítja a szlovén válogatottat

HEKA LÁSZLÓHEKA LÁSZLÓ
2009.07.17. 12:45
Címkék
A Szlovén Kézilabda-szövetség elnöksége hivatalosan is bejelentette, hogy az 58 éves horvát Zvonimir Serdarusic lesz az ország férfiválogatottjának szövetségi kapitánya.
„Eddig nem gondoltam a szövetségi kapitányi tisztre, mert túl fiatal voltam ehhez” – mondta kinevezése után viccelődve Serdarusic, majd hozzátette, most kissé csökkent a kézilabda iránti érdeklődés Szlovéniában, de a szövetség illetékesei meggyőzték arról, hogy érdemes elvállalnia a feladatot.„Nagy elvárásaik vannak a vezetőknek a válogatottal szemben, s ilyen körülmények között nekem is nagy kedvem van a munkához. Közismert, hogy én mindig csak a következő ellenfélre gondolok, így most minden gondolatomat arra fordítom, hogy az ausztriai Európa-bajnokságon az első fordulóban legyőzzük a németeket. Azután pedig megyünk tovább” – fogalmazott Serdarusic, aki az első külföldi kapitány a férfiválogatottnál. Pályedzője Boris Denic lesz. Serdarusic 1994-től 2008-ig a THW Kiel edzője volt, és szinte mindent megnyert a csapattal, amit lehetett. 2007-ben Bajnokok Ligája-, 1998-ban, 2002-ben és 2004-ben EHF-kupa elsőségre vezette a német gárdát, ezenkívül 11-szer német bajnokságot, ötször Német Kupát is nyert az együttessel.
Legfrissebb hírek

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
9 perce

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
17 perce

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
17 perce

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
23 perce

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
26 perce

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
26 perce

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skót meccsen

Minden más foci
54 perce

Győzelemmel rajtolt Szlovákia, Finnország hét gólig jutott a C-ligában

Minden más foci
58 perce