Férfi kézilabda NB I: a balatonfürediek visszavonták óvásukat

MTI MTIMTI MTI
2010.03.02. 19:09
Címkék
Visszavonja a Balatonfüred kézilabdacsapata a Dunaferr elleni bajnoki mérkőzés után beadott óvását.
A klub keddi közleménye szerint azért óvta meg a február 19-én lejátszott összecsapást, mert a 8. percben - háromgólos füredi előnynél - a dunaújvárosiak úgy küldtek fel megkülönböztető, úgynevezett lyukas kapusmezben mezőnyjátékost a pályára, hogy még nem jött le a kapusuk. Így egy időben két kapus tartózkodott részükről a küzdőtéren. A szabálytalanságot a bírók nem észlelték, a játékot nem szakították meg, és nem állíttatták helyre a szabálykönyvben rögzített helyzetet, illetve nem torolták meg a szabályszegést. A szabálytalanság csak a Dunaferr időkérését követően szűnt meg. „Az óvásunkat kizárólag azért nyújtottuk be, mert a kézilabdázás szabálykönyve semmilyen más lehetőséget nem nyújt arra, hogy hivatalosan fel tudjuk hívni a figyelmet a játékvezetői tévedésekre. Óvásunkkal arra is rá akartunk mutatni, hogy a szabálykönyv nem egyértelműen tisztázza a játékvezetői tévedések következményeit. Nincs arra hivatott fórum, ahol az ilyen mulasztások a nyilvánosságra kerülhetnének, illetve ahol a szabálykönyv egyértelmű előírásai alapján nyilvános döntések születnének. Óvásunkkal az MKSZ tisztségviselőinek és a kézilabdás közvéleménynek a figyelmét szerettük volna ráirányítani erre a helyzetre. Mivel nem a mérkőzés újrajátszását akartuk elérni, ezért az óvástól elállunk.” A találkozót végül 30–25-re nyerte a házigazda Dunaferr.
Legfrissebb hírek

Vb-2026: kolumbiai születésű csatár a sztár a mexikói válogatottban

Foci vb 2026
1 perce

Van Hooijdonk szerint Marokkó két osztállyal jobb volt Hollandiánál

Foci vb 2026
14 perce

A vb-meccsnek sem sikerült rendeznie a két ország rossz viszonyát

Foci vb 2026
16 perce

Szabó István: A Ferencváros és az ETO a román bajnokságban is meghatározó lenne

Légiósok
17 perce

Szumó Eb: négy bronzéremmel zárt a magyar válogatott

Egyéb egyéni
39 perce

Feljutás és rekorddöntés után új szerződés: Lampard 2029-ig aláírt a Coventryhez

Angol labdarúgás
45 perce

„Minden futballista erről álmodik” – Raúl Jiménez

Foci vb 2026
45 perce

Lauri Markkanen vezérletével a finn kosárlabda-válogatott a csoportelsőségre tör

Kosárlabda
51 perce
Ezek is érdekelhetik