Nagy László: Nagyon erős a Veszprém

2010.04.30. 13:26
null
Nagy László a BL-döntő után beszél Mocsai Lajossal a válogatottságról (Fotó: Czagány Balázs)
Címkék
Május elseje piros betűs ünnep lehet Veszprémben – no, nem a munka ünnepe, hanem a kézilabdázók remélt továbbjutása miatt. A szombati fiesztához „csupán" az kell, hogy az MKB ledolgozza a Barcelonában összeszedett hatgólos hátrányát. A katalán csapat magyar klasszisa, Nagy László szerint felkészültek arra, hogy megtartsák az előnyüket.

– Mi a véleménye a veszprémi csarnokról és a közönségről?
– Ismerem, mert a válogatottban már játszottam ebben a remek létesítményben, és azt is tudom, hogy a szurkolók nagyon szeretik és értik a kézilabdát. Biztos, hogy szombaton is remekül szórakoznak majd, és saját csapatuk remélt sikere mindennél fontosabb lesz nekik.

KÖZVETÍTÉS

A szombaton, 16.15-kor kezdődő BL-negyeddöntő-visszavágót honlapunk szöveges formában, élőben közvetíti.

– Számít arra, hogy a válogatottsága körüli bizonytalanságot ki így, ki úgy értékeli?

– Ez érthető, viszont ha lehet, akkor továbbra sem foglalkoznék vele. Tartom, most csak a Bajnokok Ligája-elődöntőbe jutás a fontos. Ha ez sikerül, és a Barcelona lejátssza, és talán meg is nyeri a május végi kölni négyes döntőt, inkább azután beszélgetnék Mocsai Lajos szakmai igazgatóval a válogatottságomról.

– Veszprémben miért nem?
– Mert itt a BL-meccs áll majd a középpontban. Persze biztosan találkozunk, és váltunk is néhány szót, de ezúttal a mérkőzés, a továbbjutás lesz igazán fontos.

– Elfogyhat a Barca hatgólos előnye?
– Remélem nem, bár nagyon erős a Veszprém, és tudom, mindent megtesz a sikerért. Csapatom a héten kellően felkészült előnye megtartására. A hétfői pihenőnap, majd a kedden otthon simán, több kulcsjátékosunk nélkül is megnyert bajnokink után már csak a veszprémi fellépésre készültünk. Tartjuk a ritmusunkat, a napi edzés mellett a relaxálásra is bőven kapunk időt.

– Az első meccs tapasztalatai alapján csapata változtat valamit a felállásán vagy a taktikáján?
– Aligha, hiszen elégedettek lehettünk az eredménnyel és a játékunkkal is. Csupán egy-két kisebb hibánkat kell kijavítanunk.

A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN IVÁNCSIK GERGŐ ÉS MOCSAI LAJOS VÉLEMÉNYÉT IS ELOLVASHATJA!

Legfrissebb hírek

WNBA: Juhász Dorka csapata megszakította rossz sorozatát, közel az alapszakasz-elsőség

Amerikai sportok
13 perce

Konferencialiga-szereplő csapathoz igazolt az Újpestről távozó légiós

Minden más foci
17 perce

Hiába Messi újabb szabadrúgásgólja, sorozatban negyedszer játszott döntetlent az Inter Miami

Minden más foci
50 perce

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
1 órája

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
1 órája

A Las Vegas is legyőzte a Chargerst; könnyedén nyert a 49ers és a Seahawks – videó

Amerikai sportok
5 órája

Hétfői sportműsor: sajtótájékoztatót tart a magyar válogatott a Nemzetek Ligája előtt

Minden más foci
8 órája

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
8 órája