Csak a derekam fáj, de az sem vészes - Görbicz

2010.11.14. 13:01
null
A jó védekezés volt a győri győzelem alapja (Fotó: Fuszek Gábor)
Címkék
A női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában a Győri Audi ETO KC remek játékkal, tizenegy góllal (33–22) nyert az orosz Zvenyigorod ellen és biztosította helyét a középdöntős folytatásban.

„Nagyon jól játszottunk, de még mindig vannak apróbb hibák, lehetünk még jobbak" – mondta a magabiztos győzelem ellenére is picit elégedetlen Görbicz Anita.

„Csapatként, egymásért küzdünk – fejtegette tovább annak okait a győriek világklasszis irányítója, hogy az utóbbi időben egyre jobb formát és játékot mutatnak. – Mindenki a másikért is harcol, igazán odatesszük magunkat mindannyian védekezésben és támadásban, és ennek meg is van az eredménye.

Görbicz sérülése már a múlté, irányítóként remekül mozgatja a győrieket, és a gólokkal sem marad adós. „Elég jól megy a játék, örülök, ha ezt mások is így látják."

Nem kis ijedtségre adott okot a hazai publikumnak, hogy másfél perccel a vége előtt Görbicz lent maradt a parketten. Nagyobb izgalomra azonban nincs ok: „Csak a derekam fáj, de az sem vészes, nincs semmi baj."

„Fontos volt, hogy jól kezdjünk, mindenképpen ki akartuk szolgálni a közönséget, és biztossá akartuk tenni a továbbjutást. Feltétlenül győzelemmel akartunk hangolni a Ljubljana elleni, jövő heti meccsre, amely a csoportelsőségről dönt" – mondta Pálinger Katalin.

„Nagyon jók a kapusaink, Kati elkapta a fonalat az elején, összeállt a védekezésünk, hamar rátaláltunk a helyes ritmusra" – értékelt Aurelia Bradeanu.

„Az elején kicsit nehezen lendültem bele, de azt hiszem, a vége jó volt" – nyilatkozta a második félidőben csereként érkező Katrine Lunde.

Legfrissebb hírek

A finnek legyőzték a világbajnok olaszokat a röplabda Eb-n

Röplabda
1 órája

Csütörtöki sportműsor: kezdődik a Nemzetek Ligája; a Veszprém a klubvilágbajnokságon

Minden más foci
2 órája

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
2 órája

Ellenfélnek nem hiányzik – Simon Zoltán publicisztikája

Magyar válogatott
2 órája

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
2 órája

Nemzeti Vágta: kisorsolták az előfutamok sorrendjét

Egyéb egyéni
2 órája

ICEHL: egy pontot hozott haza a Fehérvár Bécsből

Jégkorong
3 órája

Jürgen Klopp: Én több hollandot ismerek, mint Xavi

Német labdarúgás
3 órája