Köszönjük, Norvégia! A nyolc között vagyunk

2011.01.25. 17:53
Címkék
Norvégia 35–25-re legyőzte a németeket a férfi kézilabda-világbajnokság középdöntőjének utolsó fordulójában, s ezzel óriási szolgálatot tett a magyar válogatottnak. A mieink – akik 18.30-tól a spanyolokkal játszanak – ugyanis így legrosszabb esetben is a negyedikek lesznek a csoportjukban, azaz az első nyolcban végeznek majd a vb-n.

Rambo (jobbra) örömében mi is osztozunk (Fotó: Action Images)
Rambo (jobbra) örömében mi is osztozunk (Fotó: Action Images)
Rambo (jobbra) örömében mi is osztozunk (Fotó: Action Images)
Rambo (jobbra) örömében mi is osztozunk (Fotó: Action Images)
Rambo (jobbra) örömében mi is osztozunk (Fotó: Action Images)

 

Egyetlen pontocska. Ennyit kívántunk csak a norvégoktól a németek elleni mérkőzésen, ezzel ugyanis nagyban megkönnyítették volna a magyar csapat dolgát. Németországnak ugyanis csak győzelme esetén lett volna esélye megelőzni a mieinket, ám már az elejétől kezdve futottak az eredmény után.

A magyar csapat ellen betliző Pascal Hens ezúttal is nagyon gyengén kezdett, és társai sem úgy játszottak, mint Izland ellen. Steinar Ege remek százalékkal védett, a norvégok pedig támadásban sziporkáztak, még emberhátrányban is szinte minden próbálkozásuk góllal végződött. Többször is vezettek már öt góllal, a szünetre pedig 17–13-as előnnyel vonulhattak.

Kézilabdában ekkora különbség 2-3 perc alatt ledolgozható, hát még egy félidő alatt, a németeket ráadásul ugyebár sosem lehet leírni, ám mindezek ellenére dörzsölhettük a tenyerünket.

A 48. percben még inkább, hiszen a norvégok már héttel (20–27) vezettek. Bjarte Myrhol ezúttal is emberfelettit dolgozott az ellenfél falában, még Christoffer Rambo is bombagólokat lőtt, akinek eddig nem nagyon ment a tornán, a németek pedig a végére teljesen szétestek.

A norvégok 35–25-re nyertek, ezzel jobb egymás elleni eredményüknek köszönhetően megelőzték Németországot, amely így a 11. helyért játszhat majd, a II. csoport hatodikjával. A magyar válogatott pedig legrosszabb esetben is negyedik lesz a középdöntő I. csoportjában, azaz nyolcadiknál rosszabb helyen nem fejezheti be a svédországi tornát.

A német kézilabda-válogatott történetében még sohasem szerepelt ilyen gyengén világbajnokságon. 


FÉRFI KÉZILABDA-VB, SVÉDORSZÁG 
KÖZÉPDÖNTŐ, I. CSOPORT, 3. FORDULÓ
Németország–Norvégia 25–35 (13–17) 
Ld.:  Kraus 6, Pfahl, Glandorf, Sprenger, Kaufmann 4-4, ill. Tvedten 8, Myrhol, Rambo 7-7, Paulsen 4
AZ ÁLLÁS
1.Franciaország431–126–1017
2.Spanyolország431–118–1037
3.Izland42–2109–1074
4.Magyarország42–2103–1174
5.Norvégia51–4133–1432
6.Németország51–4124–1422

 

AZ OLIMPIAI SELEJTEZŐ LEBONYOLÍTÁSA

A londoni olimpia kézilabdatornájára a kvalifikáció lebonyolítását kedden tisztázta az IHF hivatalos közleményében.
Hat csapat közvetlenül kijut a tornára (Nagy-Britannia – mint házigazda –, a világbajnok, az Európa-bajnok, az Ázsia-bajnok, az Afrika-bajnok és a pánamerikai bajnok), három selejtezőtornán még hat hely kiadó, 2012 áprilisában.

A világbajnokság 2.-7. helyezett csapatai kijutnak az olimpiai selejtezőre (6 válogatott), a 2.-4. helyen végző együttesek rendezhetik meg a kvalifikációs tornákat.

Marad még hat hely: Afrika, Ázsia, Amerika és Európa kap egy-egy helyet a selejtezőben, kettő pedig a vb-n a két legjobb kontinentális zónának jár – ez Európa és Amerika.


RÉSZTVEVŐK
Az olimpiai selejtező csapataiAz olimpiai torna csapatai
A vb 2.-7. helyezett csapatai (6)Nagy-Britannia (házigazda, 1)
Még két európai csapat (2)A világbajnok (1)
Még két amerikai csapat (2)Az Európa-bajnok (1)*
Egy afrikai csapat (1)Az Afrika-bajnok (1)
Egy ázsiai csapat (1)Az Ázsia-bajnok (1)
 A pánamerikai bajnok (1)
 Az olimpiai selejtezőből hat csapat (6)

*az Eb-ezüstérmesre száll a kvóta, ha ugyanaz a csapat nyeri a vb-t és az Eb-t


 
Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
2 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
4 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
4 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
5 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
5 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
5 órája