Kézi: Borkai szerint Böhn halálával szegényebbek lettünk

MTI MTIMTI MTI
2014.02.03. 12:23
Szegényebbek lettünk egy kiváló szakemberrel, egy nagyszerű férfival, igaz baráttal. Két nemzet gyászolja őt, hiszen Norvégia mellett Magyarország is szívébe zárta – írta hétfői közleményében Borkai Zsolt, Győr polgármestere, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke Karl Erik Böhnnek, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitányának vasárnapi halála kapcsán.

Felidézi, Győrbe érkezése után hamar befogadták Karl Erik Böhnt, aki „nem jött üres kézzel, magával hozott egy mentalitást, egy szemléletet, amely frissességet hozott a hazai kézilabdasportba”. A magyarok technikai képzettségéhez hozzáadott valami pluszt, amelynek révén a női szakág eredményesebb lett – áll a közleményben. Előbb az ETO-val ért el nagy sikereket, bajnok lett, Bajnokok Ligája-döntőt játszott, aztán a magyar válogatottat vezette vissza a világ közvetlen élvonalába, s lett Eb-bronzérmes.

Tudtuk, hogy halálos betegségről van szó, de reménykedtünk. Reménykedtünk, hogy nem teljesedik be a tragédia, és csodálattal figyeltük, ahogy a kapitány dacol a rákkal, és amilyen emelt fővel, bátran néz szembe a betegséggel. Novemberben aztán nagyszerű híreket kaptunk. Akkor ugyanis úgy tűnt, a mesternek sikerül leküzdenie a kórt. Sajnos az örömünk nem tartott sokáig, karácsonyra kiderült, Karl Erik Böhn gyógyíthatatlan beteg – fogalmaz Borkai Zsolt.

Karl Erik Böhnnél 2013 februárjában diagnosztizáltak akut leukémiát. A szakember hat kemoterápiás kezelésen és egy csontvelő-átültetésen esett át, 2013 novemberében pedig úgy tűnt, sikerült legyőznie a betegséget, ám karácsony előtt kiderült, hogy leukémiája gyógyíthatatlan.

A csapatot a 2013-as világbajnokságon a Hajdu János, Siti Beáta kettős vezette.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a 200 méteres síkfutás korábbi olimpiai bajnoka

Atlétika
2026.08.10. 07:21

Gyász: elhunyt egy versenyző a nagyatádi triatlonversenyen

Egyéb egyéni
2026.08.09. 12:43

Gyász: elhunyt Lionel Messi édesapja

Minden más foci
2026.08.08. 16:19

Gyász: halálra verték a telefonjáért az ugandai rekordbajnok csapatkapitányát

Minden más foci
2026.08.06. 11:52

Gyász: elhunyt Melis Zoltán olimpiai ezüstérmes evezős, korábbi szövetségi kapitány

Egyéb egyéni
2026.08.05. 18:20

Gyász: meghalt a világhírű hegymászó, lavina sodorta el a Broad Peaken

Egyéb egyéni
2026.08.01. 21:54

A Milan bejelentette: elhunyt a klublegenda, Franco Baresi

Olasz labdarúgás
2026.07.31. 08:16

Gyász: 18 évesen elhunyt a KSI vízilabdázója

Vízilabda
2026.07.24. 16:46