Férfi kézi BL: a Kékes fivérekre is panaszkodott a Celje

2017.03.15. 18:19
A Celje férfi kézilabdacsapata nyílt levelet írt az Európai Kézilabda-szövetség elnökének, valamint az európai kézilabda több fontosabb szereplőjének. A szlovén klub mielőbbi változtatásokat sürget a terjedelmes írásban, amelyben magyar játékvezetőket is megemlítettek.

A Celje 23–21-re kikapott a PPD Zagreb vendégeként a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában, ezzel biztossá vált, hogy nem jut tovább. A szlovén csapat a legutóbbi idényben szintén hetedik lett a csoportjában, tehát tavaly is egy hajszállal maradt le a nyolcaddöntőről, akkor az utolsó előtti fordulóban szenvedett egygólos vereséget Zágrábban. A játékvezetői ténykedések miatt a szlovénok mindkét mérkőzés felvételének megtekintését javasolták az európai szövetség vezetőinek.
A mostani kudarc után a celjeiek hosszú levélben írták meg panaszaikat, valamint jelentős változtatások szükségességére hívták fel az EHF vezetőinek figyelmét.

Rossz gyakorlatnak és igazságtalannak tartják például, hogy a BL-csoportkör utolsó fordulójában nem egy időben kezdődnek a mérkőzések, ami „ügyeskedésekhez", összeesküvés-elméletekhez vezethet, ez pedig semmiképp sem tesz jót a kézilabdának.

A legutóbbi zágrábi mérkőzésük kapcsán több furcsaságot is megemlítettek. Elsőként sérelmezik, hogy az őket Horvátországba elkísérő 700 fős szurkolóseregük – amely ráadásul békés emberekből, nagy számban gyerekekből és családtagjaikból áll – csak a mérkőzés 20. perce táján jutott be a csarnokba a szokatlanul szigorú biztonsági ellenőrzések miatt. Szintén nem értik, hogyan kezdődhetett el a találkozó úgy, hogy a mindenki által látható kivetítőn nem működött az óra, és miután ez ellen szót emeltek, még jó ideig a karóráján mérte az időt – a kiállítások esetében is – az EHF illetékese.

A leginkább azon „akadtak fent", hogy a zágrábiak 79 másodpercig vezethették utolsó támadásukat, ezalatt véget ért a mérkőzés, a nekik kedvező, a Celje kiesését jelentő eredménnyel. A szlovén klub szerint véleményes játékvezetői ítéletek születtek a svéd Kristianstad elleni hazai meccsük utolsó percében is. Ezt a találkozót úgy vesztette el 28–27-re a Celje, hogy 27–27-es állásnál az utolsó másodpercekben a vendégek középkezdés után lerántották az egyik svéd játékost, amiért a magyar játékvezető duó, Kékes Csaba és Kékes Pál hétméteres ítélt, amelyet aztán értékesített a Kristianstad.

A celjeiek megemlítették, hogy a levelet – az elküldése előtt – megmutatták a Szlovén Kézilabda-szövetség vezetőinek, köztük Franjo Bobinac elnöknek, akik egyetértettek az írás tartalmával.

Legfrissebb hírek

Rúsz Márton U21-es Eb-selejtezőt vezet

Minden más foci
2026.09.22. 17:03

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Eltiltás vár a madridi derbin bíráskodó játékvezetőre – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 08:41

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:28

Férfi kézi BL: a Szeged most már lépéskényszerben van

Kézilabda
2026.09.18. 14:01

Ez mestermunka volt: hat góllal nyert Berlinben a Veszprém!

Kézilabda
2026.09.16. 22:35

Biztos sikerek után északi túrák jönnek a Veszprémnek a kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.09.16. 10:11

Nincs kifogás: a Veszprémnek vissza kell térnie Kölnbe!

Kézilabda
2026.09.09. 14:42