Ide jutottunk – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
2017.12.11. 23:50
Rasmussen előre érezte, hogy valami hiányzik
Görbicz Anitának ez volt az utolsó világversenye
Rasmussen előre érezte, hogy valami hiányzik
Görbicz Anitának ez volt az utolsó világversenye

Helyünkre kerültünk, és nehéz ezt elfogadni. A 2000-es sydneyi olimpiai döntő és a 2003-as vb-finálé után azért őrjöngtünk, mert vesztettünk és „csak” ezüstérmesek lettünk. A 2017-es női kézilabda-világbajnokság nyolcaddöntőjét követően még az is felvetődött bennem, hogy ez valami tévedés. A magyar ember hajlamos arra, hogy a múlthoz igazítja az igényeit, hátha… Aztán persze kiderül, hogy vágy és valóság roppant messze áll egymástól.

De ha lecsupaszítva nézzük, itt a helyünk: a női válogatott nem fér be a világ legjobb nyolc együttese közé. Ki kell mondani, nagy ára van, hogy a Győr női együttese a világ egyik legjobb klubcsapata. Ezzel is csak áltatjuk magunkat, mert magyar játékosnak zömében csak a kispadon jut hely. Az pedig rejtély, hogy ez egyáltalán motiválja-e vagy éppen bénítja az ott ülő spílerünket, de gyanítom, mindegy, mert anyagilag nem jár rosszul.

A bajok nem ott kezdődnek, hogy a franciák ellen hogy játszott a csapat. Ez már következmény, azon persze lehet dühöngeni, hogy lehetett volna jobban akarni, de erre meg úgy sincs bizonyíték, ezért válasz se, szóval lepattanunk. Egyvalamit azért az akarat számlájára írok: a visszazárásunk, védekezésünk lekvár – szurkolói kommenteknél ezt a kifejezést ne keressék, annál erősebb, nyomdafestéket nem tűrő „szinonima” szerepel…

De rendben. Ez a vb sehová sem kvalifikál. Azért a kérdést tegyük fel: mit hozhat a jövő? Kim Rasmussen szövetségi kapitány megbízása a tokiói olimpiáig szól, amelyre az 2018-as Eb és a 2019-es vb selejtez. A kvalifikáció cirkalmas rendjét ismerve nem lehetetlen bekerülni a 12 olimpiai résztvevő közé, de jó lesz vigyázni. Vélhetően nem nyerjük meg az Eb-t, tehát kontinensbajnokként nem szerzünk kvótát, más kérdés, hogy európai csapatoknak nem csak ez az egy lehetőség adódik a részvételre. Sommásan az állapítható meg, ha a 2019-es vb-n a legjobb nyolc közé kerülünk, az részvételt jelent az egyik selejtezőcsoportban. Eszerint nem elérhetetlen cél Tokió.

A nyers számok mögött megbúvó jelenség már nagyobb veszélyt jelent. A 2014-es Eb-n 6. volt válogatottunk – innen nézve ez kicsúszott eredmény –, a 2015-ös vb-n 11., míg a 2016-os Eb-n 12. lett. Jó, utóbbira lehetett azt mondani, hogy a csapat és a kapitány még nem ismerték egymást. Most meg az az érzésem, mintha nem ismernék egymást.

De felesleges játszani a szavakkal. Elég nagy baj, hogy ide jutottunk.

Legfrissebb hírek

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
23 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
Tegnap, 0:31

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
2026.09.23. 23:46

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 22:32

Ha vb-re akarunk jutni… – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.21. 23:10

Nem csak a rangsor számít – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.20. 23:36

Csatársirám – Galambos Dániel jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.19. 23:18

Penge a kispadon – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.09.18. 23:11