Női kézi: az FTC nyerte a népligeti felkészülési tornát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.18. 15:38
null
Kovacsics Anikóék otthon tartották a kupát (Fotó: Micheller Szilvia)
A házigazda Ferencváros egy góllal legyőzte a német Bietigheimet az Elek Gyula–Rail Cargo Hungaria-kupa nevet viselő női kézilabda felkészülési torna döntőjében. A bronzérmet a másik magyar csapat, az MTK szerezte meg.  

A finálé mindkét résztvevője, az FTC és a Bietigheim is könnyedén megnyerte a maga elődöntőjét pénteken, a szombati, egymás elleni összecsapásuk aztán már jóval szorosabb küzdelmet hozott. A meccsen már a német csapatban lépett pályára a Fraditól a nyáron egy szezon után távozó holland Laura van der Heijden.

A Ferencváros ugyan három találattal meglépett az elején, de az ellenfél hamar utolérte. Az első félidőben látszódott, hogy még javában a felkészülés közben járnak a felek, mindkét együttes sokat hibázott. A 7–7-es állás sokáig megmaradt, onnan Mészáros Rea góljával az FTC tudott elmozdulni, a zöldek 10–8-ra vezettek a szünetben.

A németeknél különösen Kim Naidzinavicius tüzelt nagy hatékonysággal, a góljainak köszönhetően tartotta a lépést a Bietigheim. Hiába lógott meg 19–15-re a házigazda, nem tudta megtartani a fórját, az 52. percben 20–19-nél először voltak előnyben a németek. Márton Gréta azonban kétszer is eredményes volt a bal szélről, majd Nerea Pena utolsó percben értékesített hetesével alakult ki a 22–21-es végeredmény. A Bietigheim még támadhatott az egyenlítésért, ám csak egy időn túli szabaddobásig jutott, abból pedig nem született újabb gól.

Az sem kizárt, hogy a párosítás a Bajnokok Ligája csoportkörében is megismétlődik, mivel a Bietigheim nevével fémjelzett selejtezőből érkezik még egy ellenfél a Fradi csoportjába.

NŐI KÉZILABDA, FELKÉSZÜLÉSI TORNA
6. ELEK GYULA–RAIL CARGO HUNGARIA-KUPA, NÉPLIGET
DÖNTŐ

FTC-Rail Cargo Hungaria–SGBBM Bietigheim (német) 22–21 (10–8)
A 3. HELYÉRT
MTK–MKS Lublin (lengyel) 25–23 (11–13)

A torna gólkirálya: Alexandra Rosiak (MKS Lublin) 10 góllal
A torna legjobb kapusa: Dinah Eckerle (SGBBM Bietigheim)
A torna legjobb játékosa: Háfra Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria)

Legfrissebb hírek

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
Tegnap, 11:04

A gyengébb kezdés ellenére 17 góllal nyert az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.02.01. 16:49

Emily Vogel: Kellett némi idő, hogy alkalmazkodjunk Jesper Jensen taktikájához

Kézilabda
2026.01.26. 06:33

A Ferencváros a második félidőben állva hagyta a Ljubljanát

Kézilabda
2026.01.24. 17:32

Női kézilabda: a Fradi sportigazgatója szerint a távozók is maradtak volna; Glauser az utolsó pillanatban döntött

Kézilabda
2026.01.23. 11:24

Női kézilabda NB I: tartalékosan nyert az FTC, ismét ikszelt Fehérváron az Esztergom

Kézilabda
2026.01.21. 20:19

Női kézilabda: az FTC négy játékos távozását is bejelentette, teljes a keret

Kézilabda
2026.01.20. 14:40

Jesper Jensen: Szükség van a magyar fiatalokra!

Kézilabda
2026.01.20. 09:39
Ezek is érdekelhetik