Az IHF meghívta a férfi kézilabda-klubvilágbajnokságra a Veszprémet – hivatalos

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.07.10. 19:11
Fotó: IHF
A Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) a hivatalos honlapján közölte az ősszel sorra kerülő klubvilágbajnokság résztvevőinek nevét, melyek között ott találjuk a magyar Veszprém KC-t is.

A házigazda Egyiptomot az Al-Ahli képviseli a tornán, de elindul a címvédő német Magdeburg is a viadalon. Az afrikai kontinens bajnokaként a szintén egyiptomi Zamalek kvalifikálta magát a tornára, míg Ázsiát a szaúd-arábiai Halizs képviseli. Európából – a már említett Magdeburg mellett – a friss BL-győztes Barcelona, valamint a Veszprém utazik Egyiptomba – a magyar együttes szabadkártyát kapott a szervezőktől. Végül, de nem utolsósorban a dél-amerikai régiót a brazil Handebol Taubaté képvisel majd. 

Az utolsó két kontinens képviselőire a következő hetekben derül majd fény: az észak- és közép-amerikai, illetve karibi zóna selejtezőtornáját július 10-13. között rendezik New Yorkban, míg az óceániai selejtezőtornára július 17-21. között kerül sor az ausztrál fővárosban, Canberrában – közölte az IHF.

A férfi kézilabda klubvilágbajnokságot szeptember 27. és október 3. között rendezik meg Egyiptomban.

 

Legfrissebb hírek

„Nem hiszem el, hogy távozik, amíg a koporsóban nem lesz” – a korábbi versenyigazgató kitálalt az IHF elnökéről

Kézilabda
2026.01.23. 14:32

Kézilabda: a Veszprém jobbátlövője és jövőbeli kapusa is jelölt az IHF-nél az év legjobb férfi játékosa díjra

Kézilabda
2026.01.22. 18:36

Női kézi: a Győr légiósa is jelölt az év legjobbja címre az IHF-nél

Kézilabda
2026.01.22. 15:06

Elsöprő többséggel további négy évig a 81 éves Hasszan Musztafa az IHF elnöke

Kézilabda
2025.12.21. 14:05

IHF: „szellemszövetségek” a sorsdöntő elnökválasztás előtt – miközben rejtély, hogy Musztafa elnök miért hagyta ki a vb-döntőt

Kézilabda
2025.12.16. 10:37

Elképesztő okból büntették meg a norvég szövetséget a női kézi-vb-n

Kézilabda
2025.12.01. 19:58

Győri és veszprémi kézilabdázók is felszólaltak a túlzsúfolt versenynaptár ellen

Kézilabda
2025.11.20. 15:18

Női kézi: hadjáratot indítottak a fehér sortok ellen a dánok

Kézilabda
2025.10.21. 10:33
Ezek is érdekelhetik