BSE: alakulóban a keret

2004.06.11. 21:32
Címkék
Miután a BSE nagy küzdelemben az ötödik helyen végzett a bajnokságban, a piros-fehérek vezetői már neki is láttak a jövő csapata építésének.
Eldőlt, hogy a magyar magból Andó Ivett, Hagara Zsuzsa és Kosjár Katalin is marad a továbbra is a körmendi Déri Csaba irányításával készülő együttesben, míg Kalmár Nagy Dóra még nem határozott a folytatásról, az ő esetében állítólag felvetődött az élsportolástól való visszavonuláslehetősége is. Ugyancsak nem döntötte még el, hogyan alakítsa saját jövőjét Németh Bernadett, míg két idegenlégiós, a szerb Sznezsana Vaszics és Horváth Adrien szolgálatairól a városmajoriak mondtak le. Az amerikai Wendy Palmert viszont visszavárná a BSE, csakhogy az ő következő idényre vonatkozó tervei csupán a WNBA idei bajnokságának végén kristályosodnak ki. Az egyetlen biztos érkező eddig a legutóbb Zalaegerszegen kosarazó Varga Rita.
Legfrissebb hírek

Sportlövő-vb: Major Veronika bronzérmes lépisztolyban – ezzel ő az első kvótásunk Los Angelesre!

Egyéb egyéni
13 perce

„Amit tettél, az örökké visszhangozni fog” – így búcsúztak Cristiano Ronaldótól

Minden más foci
15 perce

„Öröksége túlmutat a pályán” – a portugál szövetség egy eseményen búcsúztatná Ronaldót

Minden más foci
1 órája

A remek felkészülés és a tudatos frissítés győzelmet ért a Vadlánon

Csupasport
1 órája

Megjelentek az első szurkolók a Dóm-téren – élő felvezető a Milan–Fradi előtt

Európa-liga
1 órája

Majoross Gergely: Újabb három tégla kerül a helyére

Jégkorong
1 órája

Sótonyi László szeretné, ha már az első meccsen harapna és szenvedéllyel hajtana a csapata

Kézilabda
1 órája

Cristiano Ronaldo többé nem játszik a portugál válogatottban – hivatalos

Minden más foci
2 órája