Végül csak beadta a derekát

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2004.06.30. 21:18
Címkék
Boros Zoltán mindenkit meglepett. Talán kicsit még saját magát is, mert nincs két hete, hogy lapunk hasábjain is teljes meggyőződéssel állította: "Elég volt." Azt mondta, 24 esztendeje kosárlabdázik, és most már a felkelés is nehezére esik, nemhogy a regenerálódás a meccsek után, de kedden kapott hírünk szerint meglesz a jubileum, negyedévszázadosra nyúlik a kosaras pályafutása, miután aláírt egy évre Kecskemétre, az Univer KSE-hez.
"A felém irányuló ostrom eredményes lett… Ha nincs a kecskemétiek irántam tanúsított pozitív hozzáállása, akkor ez a szerződés biztosan nem jön létre" – indokolt a 35. évében járó játékmester, akit az univeres vezetők saját bevallásuk szerint úgy 6-700 alkalommal kerestek telefonon az elmúlt hetekben-hónapokban, mert amióta véget ért számukra a bajnokság, folyamatosan hívták. A kitartó, és végül eredményes csábítgatás oka az volt, hogy Meszlényi Róbert, a piros-zöldek Borossal majdnem egyidős ifjú trénere ragaszkodott ahhoz, hogy az exalbacompos kosaras legyen csapata játékmestere. Mint megtudtuk, ő pont egy Boros-típusú irányítót szeretett volna: olyat, aki nem azzal a céllal szerződik el valahová, hogy utána egy évvel később eladja magát máshová, tehát nem "tekeredik rá" a labdára, képes összefogni a többieket, és kellő tapasztalata van egy ilyen szintű gárda eldirigálásához.

Boros Zoltánon (11) az ôsztôl már univeres mez feszül az eddigi albacompos helyett, az irányító ugyanis úgy döntött, mégsem fejezi be pályafutását (fotó: Mirkó István)
Boros Zoltánon (11) az ôsztôl már univeres mez feszül az eddigi albacompos helyett, az irányító ugyanis úgy döntött, mégsem fejezi be pályafutását (fotó: Mirkó István)
Boros Zoltánon (11) az ôsztôl már univeres mez feszül az eddigi albacompos helyett, az irányító ugyanis úgy döntött, mégsem fejezi be pályafutását (fotó: Mirkó István)
"Jó kis csapat alakul itt, játszottam már együtt többekkel a most kialakult kecskeméti keretből" – folytatódott a "magyarázkodás" a 86-szoros válogatott játékos részéről, aki nyilvánvalóan Chad McClendonra és Bojan Lapovra utalt az előző mondatában, akikkel 2000-ben együtt nyert bajnoki címet az Albacomp színeiben. Összeállt tehát a nagy trió, de ezen, valamint a sok telefonhíváson kívül volt még egy fontos szempont: Boros felesége. Az ügylet ugyanis nem jött volna létre, ha az aszszony rá nem bólint, vagyis kicsit hasonló volt az irányító helyzete a német futballválogatottat a kispadról irányítani szándékozó híres edzőéhez, Ottmar Hitzfeldéhez, akinek szintén szüksége volt a hitvesi boldogító igenre, jelen esetben engedélyre.
S végül a keretről, ami immár véglegesnek tekinthető Kecskeméten: a vezetők állítják, ha nem jön közbe semmi váratlan, Boros Zoltán, Corey Bradford, Csorvási Milán, Dohány Péter, Horváth Ákos, Horváth Csaba, K. Tóth Gyula, Bojan Lapov, Chad McClendon, Mérész Tamás, Tanács Attila és Vida Máté feladata lesz, hogy előbbre vezesse az Univer KSE-t a 2004-ben megszerzett hetedik helyről. Tizenkét név – pont annyi, amenynyi benevezhető az új szabályok szerint az ősztől a mérkőzésekre, vagyis amennyiből állhat egy csapat. Márpedig ez ránézésre tényleg egészen jó kis csapat.
Csak azért, hogy zárásként a kosarascipőt mégsem szögre akasztó Boros Zoltánt idézzük.
Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
4 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
5 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
5 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
5 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
5 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
5 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
6 órája
Ezek is érdekelhetik