Megvan az első siker

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
2004.09.22. 22:47
Címkék
Az ilyenre mondják sokan, hogy közönségszórakoztató játék, hiszen valóságos kosáresővel kezdődött a mérkőzés. Az előbbi mondatnak azonban két hibapontja is van: az egyik maga a "nézősereg", amely csekély létszáma miatt szinte elveszett a Lauber Dezső Sportcsarnokban, a másik pedig, hogy a sok találat megannyi hibából született.
A magyaroknak főleg a palánk alatt voltak gondjaik, centereink naggyá tették a veterán Paparazzót az elején, de ezt valamelyest kompenzálta a túloldalon Vajda két hármasa, és a hét első napján válóperen áteső Fürész (immár nem Csákány) ponterőssége. Az első negyed második felére végre összeállt a mieink védekezése, ami odavezetett, hogy öt perc alatt mindössze egy mezőnykosarat tudtak elérni a vendégek.
Az ebben az időszakban összegyűjtött tizenhárom pontos előnyre nagy szükség volt a második játékrészben, melyben váratlanul visszaesett válogatottunk, és ezt kihasználva két pontra zárkóztak fel az olaszok. Macchi vezérletével, aki a nyár nagy részét a tengerentúli profiligában, a WNBA-ben játszotta végig. Hogy nem rosszul, azt jelzi: tizenöt alkalommal a kezdőcsapatban lépett pályára ottani klubjában, a híres Los Angeles Sparksban, és meghálálva edzője bizalmát, ő lett a pontvadászat alapszakaszának negyedik legpontosabb dobója a mezőnyből. Arról, hogy egy fecske ne csináljon nyarat az ősz kellős közepén, Károlyi Andrea és Vajda Anna gondoskodott, jó megoldásaikkal a nagyszünet előtti percekben újra gyarapodásnak indult az előny.

A második félidő elején pedig el is döntötte az összecsapás sorsát a magyar válogatott, Englert vezérletével a harmadik negyed derekára húsz pont fölé tornászta a különbséget. A szolnokiak irányítója roppant nagy elánnal kosárlabdázott, és ő maga jegyezte azt a duplát egy szép passzcselt követő ziccerből, amellyel 59-39-re alakult az állás.

A maradék több mint egy játékrésznyi időben még brusztolt egy jót a két együttes, de izgalom és érdekesség már nem sok maradt. Olaszország ugyan a hajrában 22-ről 12-re faragta a hátrányát, de még így is elegendő távolságra maradt ahhoz, hogy ne kelljen félnünk az egymás elleni összevetéstől, hiszen Nápolyban a középdöntő második fordulójában mindössze öt ponttal kaptunk ki.
A csapatkapitány Károlyi félpályás triplája pedig jól jött slusszpoénnak a végére. ---- M ---- &
Legfrissebb hírek

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
2 perce

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
24 perce

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
34 perce

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
1 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
1 órája

Szoboszlai Dominik előrébb került, mégsem lett veszélyesebb a támadójáték – elemzés

Magyar válogatott
1 órája

Gordon szerint nincs különbség Anglia és Spanyolország között – Roy Keane nem ért egyet

Minden más foci
2 órája

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
2 órája