A Körmend nem reménykedhet a továbbjutásban a Den Bosch ellen

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
2008.10.14. 23:08
Címkék
A Körmend hazai pályán megkezdte az európai kupaszereplését, az EuroChallange sorozatban a holland Eiffel Towers Den Bosch ellen de könnyen lehet, hogy több nemzetközi kupameccsre nem kerül sor idén a vasi kisvárosban. Fodor Gergelyék ugyanis 71–88-as vereséget szenvedtek, így nem sok esélyük maradt a továbbjutásra a hollandiai visszavágó előtt.
Fodor Gergely dob kosárra
Fotó: Mirkó István (archív)
Fodor Gergely dob kosárra
Fodor Gergely dob kosárra
Fotó: Mirkó István (archív)
Fodor Gergely dob kosárra
A körmendiek már a mérkőzés elején jelentős hátrányba kerültek az Eiffel Towers Den Bosch csapata ellen. Beasley vezetésével a nyitónegyed közepén már 6-22-t mutatott az eredményjelző a vendégek javára.

Az első felvonás a hét amerikait felvonultató hollandok tízpontos előnyével fejeződött be, ám a folytatásban magára talált az NB I legutóbbi ezüstérmese, és Auriantal irányításával többször is 3-4 pontra felzárkózott.

A félidőben 35-40 volt az állás, a mezőnyből 65 százalékosan célzó rivális javára.

Nagyszünet után majdnem megtört a jég, de 42-43-nál nem sikerült - a meccs során először - átvenni a vezetést, sőt, a Den Bosch-ból érkezett alakulat egy 6-0-ás rohammal ismét meglépett.

A 27. percben Banks hibátlan büntetőzése ellenére 10 pontra nőtt a hátrány, három játékrész elteltével pedig már 55-69 szomorította a vasi híveket.

A hátralévő időben már csak a vendégsiker mértéke volt kérdéses, az Eiffel Towers végül 17 ponttal nyert, így a Körmendnek nem sok esélye maradt az egy hét múlva sorra kerülő hollandiai visszavágóra.

EUROCHALLANGE, SELEJTEZŐ

1. MÉRKŐZÉS
Polaroid - Lami-Véd – Körmend – Eiffel Towers Den Bosch (holland) 71–88 (14–24, 21–16, 20–29, 16–19)
Körmend, 1500 néző V: Lamonica, Paulik, Grigoras
KÖRMEND: Fodor M. 5, McCullogh, FODOR G. 9/3, BANKS 21, Vavra 6
Csere: Trummer 3/3, Bialek 11/9, AURIANTAL 12/3, Tóth G. 4, Kocsis -, Hegedüs -, Keresztes
Vezetőedző: Krivacevic Dragoljub
EIFFEL TOWERS: Oliver 10/3, Frederiks 5/3, AKERBOOM 15, GILES 15/3, BEASLEY 25
Csere: Aarts 3, Downey 8, Jackson 7/3, Van Vugt -, Padberg -
Vezetőedző: Randy Wiel

Az eredmény alakulása. 5. p.: 6-15. 9. p.: 14-24. 14. p.: 24-25. 19. p.: 35-38. 23. p.: 43-47. 29. p.: 54-65. 33. p.: 60-76. 38. p.:64-86
Kipontozódott:Bialek 36. p
Mezőny dobóteljesítmény: 52,8%:84,6%
Büntető: 15/18:10/17
Lepattanók: 26:43
Legtöbb lepattanó: Auriantal 9 ill. Giles 12
Legtöbb gólpassz: Auriantal 6 ill. Mészáros Giles 12
Legfrissebb hírek

Úszó Eb: döntős a 4x100-as női gyorsváltó és Jackl Vivien is 400 vegyesen

Úszás
4 perce

Guzi Blanka: Tökéletlenül lett nekem teljes ez az Eb

Egyéb egyéni
22 perce

András Csaba: Nem számítottam erre a sikerre

Egyéb egyéni
23 perce

Strandröplabda Eb: nagy csatában kikapott a Kun, Villám páros

Röplabda
50 perce

Népsport: Genovai futballszerelmesek

Olasz labdarúgás
53 perce

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
59 perce

Az MLSZ kizárta a Dunaújvárost a labdarúgó NB III-ból

Labdarúgó NB II
1 órája

Képek: így mondta ki a boldogító igent Cristiano Ronaldo

Minden más foci
1 órája