Videó: óriási botrány a görög derbin, petárdák a csarnokban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.06.13. 11:33
Hatalmas szurkolói rendbontással ért véget a görög férfi kosárlabda-bajnokság döntőjének, az Olympiakosz Pireusz–Panathinaikosz párharc harmadik mérkőzése. A meccs vége előtt 1:27 perccel a hazai szurkolók nem bírták elviselni, hogy a játékvezető, Kszriszosztomosz Szkinasz erősen a zöld-fehéreknek fújt, ezért petárdákat és füstgránátokat dobáltak a játéktérre. A játékosoknak menekülniük kellett, a bíró pedig addig rendelt el szünetet, amíg helyre nem állt a biztonság a csarnokban. A mérkőzést végül befejezték, a Pana 76–72-re nyert, így összesítésben 3–0-val szerezte meg tizedik bajnoki címét.

A Panathinaikosz szóvivője elmondta, a balhéban egy játékos, Vaszilisz Szkantopulosz, illetve egy erőnléti edző és egy asszisztens is kisebb sérüléseket szenvedett, míg három szurkolónak a fejét kellett ápolniuk az orvosoknak.

A mérkőzést országosan közvetítő televíziós társaság is – amely szintén a Panathinaikosz tulajdonában van – komoly károkat szenvedett, ugyanis harminc huligán totálkárosra tört egy kamerát.

ÓRIÁSI BOTRÁNY VOLT A CSARNOKBAN

Legfrissebb hírek

Nézze meg a szerdai BL-játéknap összes gólját egy helyen! – VIDEÓK

Bajnokok Ligája
7 órája

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 23:08

Minden egy helyen: a labdarúgó NB I 12. fordulójának összes gólja itt – videó

Labdarúgó NB I
2026.11.02. 12:41

Varga Barnabásék elbukták a Panathinaikosz elleni rangadót

Légiósok
2026.11.01. 20:36

Magyarjai nélkül kapott ki a Görög Kupában az AEK Athén

Légiósok
2026.10.28. 23:18

A franciaországi tüntetések miatt módosították egy El-meccs időpontját

Európa-liga
2026.10.28. 13:24

Nézze meg a Liverpool–Villarreal BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.10.20. 23:14

Így duplázott Zachariassen a Plzen ellen – videók

Európa-liga
2026.10.15. 22:35