Kosarat adni és kapni – Deák Zsigmond jegyzete

A magyar szempontból sporttörténelmi cezúrának számító 1956-os melbourne-i olimpia hatvanöt évvel ezelőtti rajtja kapcsán többek között azon keseregtünk, hogy a kommunista rendszer szűklátókörűsége következtében az 1955-ben Európa-bajnok férfi kosárlabda-válogatottunk is lemaradt a játékokról. Pedig ha valamikor, akkor lett volna éremesélye, ráadásul összesen csupán négy ötkarikás szereplés (1948, 1952, 1960, 1964) adatott neki. Világbajnoki pedig egy sem az 1950-es premier óta, úgyhogy a most kezdődő újabb vb-selejtezősorozat kapcsán tovább él a csodaszámba menő távlati cél.

A csoda azért csoda, mert irracionális, ezt hangsúlyozzuk, nehogy valaki számonkérje rajtunk a valóságtól elrugaszkodott elvárást. Ám ha a csapat egyik kulcsembere, Vojvoda Dávid úgy látja, mintegy másfél évtizede a mostani az egyik legerősebb válogatott keret, amelyben szerepelt, azt kéretik fokozottan figyelembe venni. A hosszú, csaknem két évtizednyi szünet után kivívott 2017-es Európa-bajnoki szereplés, majd a 2022-es ismétlés jelzi, a pontgyáros nem a levegőbe beszél, de a vb nem Eb, tudjuk jól. Ettől még a most kezdődő első csoportkörből tovább lehet jutni, ahogy legutóbb is sikerült, annak ellenére, hogy a startnál nem lesz ott a szövetségi kapitány és néhány kulcsember sem a koronavírus-járvány, illetve nívós bajnokságban szereplő klubja miatt.

Apropó, pandémia! A jelek szerint még jó ideig együtt kell élni azzal, hogy a ragály részben átírja a sportszakmailag reális erőviszonyokat, így megnő a szerencsefaktor szerepe. A Covid mindenkit megtámadhat, viszont az NBA- és egyéb kötelezettség annál jobban gyengíti a gárdákat, minél erősebbek, minél több játékosuk szerepel az elitligákban, ez tehát a kvalifikáció kezdeti szakaszában inkább nekünk kedvez. No meg az, hogy a magyar klubok immár nemzetközi szinten is helytállnak, Szombathelyen pedig gyakorlatilag összekovácsolódott a nemzeti csapat gerince. Most még nehéz megítélni, mindez mire lesz elég, de ha a dobásokkal együtt olyan bravúrok is „beakadnak”, mint 1999-ben az oroszok salgótarjáni vagy a 2017-es kontinensviadalon a csehek kolozsvári elagyabugyálása, akkor bármi megtörténhet.

Ezt sem mi mondjuk, hanem egy másik kulcsember, Filipovity Márkó: „Van esélyünk bárkit legyőzni.” Látványcsapatsportban történelmet írni, mindig az az igazi.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!