Edzőként akarnak dolgozni

2003.05.25. 21:55
Címkék
A búcsúzás jegyében rendezték szombaton a DunaferrVideoton találkozót, hiszen hazai közönség előtt utolsó élvonalbeli mérkőzését vívta a már kiesett újvárosi egylet, amelyben két olyan futballista is pályára lépett, akik az idény végén befejezik a pályafutásukat. A 37 éves Lengyel Ferenc jól mozgatta fiatal társait, sőt, ő juttatta vezetéshez a piros-fehéreket, Bita László viszont jó néhány remek védést követően négy perccel a lefújás előtt bizonytalankodott.
"Valóban hibáztam a gól előtt, de a játékban mindig benne van a rontás lehetősége is” – mondta Bita, aki elárulta, egyrészt a potya miatt, másrészt a kiesés miatt vegyes érzések kavarognak benne. Hozzátette: az, hogy többnyire második számú kapusként számítottak rá, sosem zavarta, rendre úgy készült, hogy a következő meccsen ő véd. Ez a kitartás jellemző volt rá mindvégig, és ezt szeretné bizonyítani a jövőben is, ha szerepet kaphatna a Dunaferr utánpótlása nevelésében."Nem ez volt az első olyan meccsünk a tavasszal, amikor a végjátékban csúszott ki kezünkből a győzelem, ám mert góllal köszöntem el a nézőktől, és a szurkolók mindvégig segítettek minket, nincs bennem hiányérzet” – mondta Lengyel, aki hozzátette: ő sem akar elszakadni a labdarúgástól, sportmenedzselést tanul és az edzői fortélyokat igyekszik elsajátítani. A kiváló futballista szeretné szakvezetőként is próbára tenni magát – állítólag erre lesz is lehetősége.
Legfrissebb hírek

Vb 2026: töltse le a Nemzeti Sport szurkolói szoftverét!

Foci vb 2026
6 perce

Cselgáncs: Teddy Riner augusztusban tér vissza a tatamira

Egyéb egyéni
13 perce

Curling: kikapott a veretlen kanadaiaktól a magyar duó a vegyes páros vb-n

Téli sportok
18 perce

Lenny Joseph: A derbin is csak a győzelem elfogadható!

Labdarúgó NB I
30 perce

Fontos változás jöhet a vb-n, már a csoportkör után törölhetik a sárga lapokat

Foci vb 2026
37 perce

Tóth Edmond: Időben reagáltunk és keményen beleálltunk

Kézilabda
58 perce

Szokatlan döntés született a Győri ETO BL-elődöntőjéről a budapesti final fourban

Kézilabda
1 órája

Érdi Mária Eb-éremért megy az Adriára

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik