Illés Béla kell a bajnoknak

2003.06.03. 22:39
Címkék
Egyelőre szabadságon vannak az MTK Hungária labdarúgói, azt azonban még nem lehet tudni, hogy pontosan mikor kezdődik a felkészülésük az új bajnoki évre.
Az MTK csapatkapitánya, Illés Béla boldogan marad a jövôben is a Hungária körúton (Fotó: M. Németh Péter)
Az MTK csapatkapitánya, Illés Béla boldogan marad a jövôben is a Hungária körúton (Fotó: M. Németh Péter)
Az MTK csapatkapitánya, Illés Béla boldogan marad a jövôben is a Hungária körúton (Fotó: M. Németh Péter)
Az MTK csapatkapitánya, Illés Béla boldogan marad a jövôben is a Hungária körúton (Fotó: M. Németh Péter)
Az MTK csapatkapitánya, Illés Béla boldogan marad a jövôben is a Hungária körúton (Fotó: M. Németh Péter)
Az MTK csapatkapitánya, Illés Béla boldogan marad a jövôben is a Hungária körúton (Fotó: M. Németh Péter)
S hogy miért ez a bizonytalanság?
Nos, az előzetes hírek alapján arra lehetett következtetni, hogy a magyar bajnokcsapatnak három párharcot kell megnyernie ahhoz, hogy a Bajnokok Ligájában a főtáblára kerüljön. Amennyiben a kék-fehéreknek úgymond elő-előselejtezőt kell játszaniuk, akkor már 16-án kezdik a felkészülést, ugyanis az első játéknap a BL-ben július 16-a. Amennyiben azonban csak a második körben kell az MTK-nak a küzdelmekbe bekapcsolódnia – ebben az esetben július 30-a az első találkozó időpontja – , akkor a labdarúgók három nappal később jelentkeznek edzésre. Ezt az eshetőséget az az információ erősíti, hogy az olasz bajnokságban harmadik helyen végzett Milannak a BL-győzelem miatt nem kell selejtezőt játszania, és így a magyar aranyérmesre "csak” két párharc vár. Kétség nem férhet hozzá, ez lenne a kedvezőbb helyzet (de egyes hírek szerint nem a magyar bajnokcsapat, hanem a román lesz a kedvezményezett…).
Zajlanak a tárgyalások a lejárt szerződésű futballistákkal: Welton Silva már aláírta a három évre érvényes megállapodását, Mico Szmiljanics és Pető Zoltán pedig a napokban ad választ arra, elfogadja-e a klub által kínált feltételeket. Az együttes kapitánya, Illés Béla szóban már megállapodott a folytatásról, a Videotonnál kölcsönben lévő, még két évig érvényes szerződéssel rendelkező Végh Zoltán pedig visszatér a Hungária körútra. Kérdéses, hogy mi lesz a veseműtéten átesett Hajdu Attila sorsa, a tízszeres válogatott kapussal a napokban egyeztet majd Fülöp Ferenc igazgató.
"Kedd reggel alaposan megvizsgáltak a kórházban, és örömmel mondhatom, az eredmények bizakodásra adnak okot – mondta az otthon pihenő Hajdu Attila. – Nem tagadom, volt bennem egy kis félsz a kivizsgálás előtt, és még most is csak félve merem kijelenteni, hogy a két vesém egyformán működik. Hat héttel a műtét után lesz majd még egy vizsgálat, ami azt dönti el, hogy százalékosan van-e bármilyen kis eltérés a két vese működése között. Úgy érzem, egy nagy lépcsőfokot már átléptem azzal, hogy hazakerültem, és reménykedem, hogy a későbbiekben is minden jól alakul.”
Végül egy érdekesség, egyelőre nem ismert a bajnokcsapat felkészülési programja, az azonban biztos, hogy július 9-én Ausztriában az Admira Wackerral játszik az MTK Hungária.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Szeged–Magdeburg a férfi kézi BL-ben, Atlético Madrid–Arsenal elődöntő a futball BL-ben

Minden más foci
8 perce

Rab keze messzire ért – Pucz Péter publicisztikája

Minden más foci
14 perce

Erős Gábor a Vasast is az NB I-be vezette; BL-negyeddöntőre készül a Szeged

E-újság
21 perce

Férfi kosár Euroliga: a Fener és a görög gigászok is győzelemmel kezdték a negyeddöntőt

Kosárlabda
37 perce

BL-klasszikus lett belőle! 5–4-es PSG-siker a Bayern ellen az elődöntő első meccsén

Bajnokok Ligája
42 perce

Asztalitenisz: egy sima és egy játék nélküli győzelem a csapat-vb nyitó napján

Egyéb egyéni
59 perce

Imre Bence nélkül kapott ki a Kiel; Sipos Adriánék magabiztos előnyt szereztek a férfi kézilabda El-ben

Kézilabda
1 órája

Újabb magyar vereség a curling vegyes páros vb-n

Téli sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik