Kriston Attila is távozhat

Vágólapra másolva!
2003.06.03. 22:23
Címkék
Szabadságot kaptak a Ferencváros labdarúgói, ám az FTC Rt. vezetősége nem pihen. Szeiler József vezérigazgatónak bőven akad teendője, és nem csupán a pénteki botrány miatt, hanem azért is, mert folyamatosan tárgyal a lejáró szerződésű futballistákkal.
Alekszandar Jovics nem nyújthatja ki a nyelvét a világra – fegyelmi eljárás indul ellene (Fotó: Németh Ferenc)
Alekszandar Jovics nem nyújthatja ki a nyelvét a világra – fegyelmi eljárás indul ellene (Fotó: Németh Ferenc)
Alekszandar Jovics nem nyújthatja ki a nyelvét a világra – fegyelmi eljárás indul ellene (Fotó: Németh Ferenc)
Alekszandar Jovics nem nyújthatja ki a nyelvét a világra – fegyelmi eljárás indul ellene (Fotó: Németh Ferenc)
Alekszandar Jovics nem nyújthatja ki a nyelvét a világra – fegyelmi eljárás indul ellene (Fotó: Németh Ferenc)
Alekszandar Jovics nem nyújthatja ki a nyelvét a világra – fegyelmi eljárás indul ellene (Fotó: Németh Ferenc)
Kedd délelőtt megegyezett Udvarácz Milánnal, és az újabb egy évre szóló megállapodás azt is jelenti, hogy ő áll majd az UEFA-kupában induló együttes kapujában az első mérkőzésen (Szűcs Lajost – a tavaly őszi UEFA-kupa-selejtezőn – Stuttgartban kiállította a játékvezető, és egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott az európai szövetségtől). Könnyen lehet, hogy nem marad az Üllői úton a szerb Alekszandar Jovics. A csatár szívesen játszana a Fradiban, azonban a pénteki események döntően befolyásolják a játékos további sorsát. Roppan sportszerűtlen volt, megütötte a debreceni Bernáth Csabát, és emiatt Szeiler József fegyelmi eljárást kezdeményezett Jovics ellen. A vezérigazgató kijelentette, amíg az eljárás le nem zárul, addig felfüggeszti a csatárral folytatott tárgyalásokat. Valószínűleg a román Bogdan Andone is távozik, a tavaly igazolt játékos nem fért be a csapatba, s bár szerződés köti a Ferencvároshoz, a klub túlad a csatáron. Marius Cheregi már összecsomagolt és elbúcsúzott, Szili Attila is távozhat, ő amúgy is az MTK labdarúgója, s a jelenlegi állás szerint a bajnokcsapatban folytatja.
Visszatér viszont Szabó Tibor, aki tavasszal kölcsönjátékosként a Videotonban futballozott. Elterjedt a hír, hogy Szanyó Károly, a Győri ETO FC labdarúgója is a Ferencvároshoz tart. "Volt olyan újság, amelyik tényként közölte, hogy a Ferenváros labdarúgója leszek, de ez nem igaz, eddig senki sem tárgyalt velem, az viszont igaz, hogy az ETO nem marasztal” – mondta a játékos.
Amint arról beszámoltunk, Tököli Attila a pénteki események után távozik, s Kriston Attila is menni készül.
S hogy mi lesz az UEFA-kupa-selejtezőben induló csapattal?
Nos, az FTC üzletpolitikája e pillanatban nem teszi lehetővé az európai mércével mért, közepes szinten futballozó játékosok szerződtetését, így leginkább olyan labdarúgók közül válogathat Szeiler József, akiknek lejárt a szerződésük. Senki ne várja tehát Zlatko Zahovics, Kevin Kuranyi, Milan Osterc vagy éppen Karel Poborsky érkezését.
Legfrissebb hírek

Szalah újabb gólt szerzett, Egyiptom csoportelsőként jutott tovább

Minden más foci
23 perce

Afrika-kupa: a kongói kapitány elmondta, miért hagyta ki egyik legjobbját a keretből

Minden más foci
44 perce

Sajtóhírek szerint két belső védő is távozhat a Real Madridtól a nyáron

Spanyol labdarúgás
50 perce

Eliud Kipchoge-sorozat, 3. rész: inspiráló örökség

Képes Sport
1 órája

Röplabda: Kertész Petra hosszabbított Békéscsabán

Röplabda
1 órája

Hét vesztes tétmeccs után nyert újra a Dunaújváros az Erste Ligában

Jégkorong
1 órája

Elhunyt Jean Louis Gasset francia labdarúgóedző

Francia labdarúgás
1 órája

Dávid László: Idővel egyenrangú partner lesz a tanítványomból

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik