NB I B: Helyzetek itt, találatok ott

A mérkőzésről tudósított: SZALAI ZSOLTA mérkőzésről tudósított: SZALAI ZSOLT
2003.06.04. 22:05
Címkék
GÓLSZERZÔ
Sidó a 15. percben Varró átadását nyolc méterről lőtte a bal alsó sarokba (1–0). Kotula a 17. percben 17 méterről bombázott a bal alsó sarokba (1–1). Németh Gy. az 54. percben Kotula átadásából hat méterről lőtt a kapu közepébe (1–2). Novák a 61. percben 19 méterről csavart a jobb alsó sarokba (1–3). Oláh L. a 72. percben a tétovázó védők közé berobbanva tíz méterről bombázott a hálóba (1–4)

SZÖGLETARÁNY: 4:3 (2:1)
Jó iramú, élvezetes mérkőzést vívott egymással a két csapat, mindkét fél gólra törő játékának köszönhetően felváltva forogtak veszélyben a kapuk. A 4. percben Németh Gyula lövését Zila Zoltán vágta ki a gólvonalról, majd beszorította ellenfelét az MSE. A házigazdák megérdemelten szereztek vezetést, a gólöröm azonban nem tartott sokáig, hiszen hamar egyenlítettek a vendégek. A monoriakat ez sem zavarta meg, hiszen Sidó Szabolcs, majd Lengyel Roland előtt újabb helyzetek adódtak. Szolnoki percek következtek, a félidő legnagyobb helyzetét mégis a Monor hagyta ki: Varró Zoltán nyolc méterről leadott lövését bravúrral spárgázta ki Rézsó Péter. Fordulás után ismét a házigazdák szerezhettek volna vezetést, de az 50. percben Danyis Attila óriási helyzetben melléfejelt. A kihagyott hazai ziccerek megbosszulták magukat, a hosszú hajrát nyitó Szolnok gyorsan gólt ért el, majd további találatokkal eldöntötte a találkozó sorsát.

Mestermérleg

Gubucz László:
– Tudom, sokaknak nem mondok újat, de nagyon hiányoznak azok az edzések, melyek idejét játékosaim a munkahelyükön töltik el.
Tóth Dénes: – Magas színvonalú játékvezetés mellett egy nagyon tisztességesen küzdő ellenfelet sikerült legyőznünk.
Legfrissebb hírek

Maldini megmakacsolta magát, ha nem Pirlo lesz a kapitány, akkor...

Olasz labdarúgás
14 perce

A Puskás Akadémia debreceni sikerrel indította az idényt

Labdarúgó NB I
20 perce

NB I: Paksi FC–Ferencvárosi TC

Labdarúgó NB I
21 perce

A DAC, a Kassa és a Komárom is döntetlennel nyitott

Minden más foci
25 perce

Hamilton a Ferrari taktikáját és a saját teljesítményét is kritizálta a Magyar Nagydíj után

F1
47 perce

Nem volt átütőerő egyik csapatban sem Szentlőrincen

Labdarúgó NB II
51 perce

Andy Diouf parádés góljaival fordított az Inter a Karlsruhe ellen – videók

Minden más foci
1 órája

„Úgy csatázott Alonsóval az utolsó helyért, mintha bajnoki címért harcoltak volna” – Piastri beszólt Sainznak

F1
1 órája