Faragó Kamilla BL-éremre hajt új csapatával, jól érzi magát Spanyolországban

„Éppen azon a hétvégén nem volt meccsünk, ezért haza tudtam utazni. Nagyon örültem neki, mert régen nem jártam otthon. A Mataró vezetősége egyébként rugalmas, viszont sok mérkőzésünk van, a múltkori volt az utolsó alkalom ősszel, amikor az összetartásra haza tudtam menni, mert ha nem is hétvégén, de hétfőn vagy kedden meccsünk van” – nyilatkozta Faragó Kamilla, aki a női vízilabda-válogatott legutóbbi, október 4-én és 5-én megtartott összetartásán végig ott lehetett a Margitszigeten.
A 25 éves rosszkéz szélső kifejezetten élvezte a sűrű programot: „Izgalmas volt, szeretem az új dolgokat, felmérőket, mondjuk, az úszótesztet kevésbé, de még az is érdekes volt. Szeretem a válogatottat, a csapat változik, másokat, új játékosokat is megismerhetek, és rendre jó élményekkel gazdagodom. Mindig kemény munka zajlik, így fejlődhetünk a legtöbbet.”
Faragó Kamilla 11 év után hagyta el az UVSE-t, Spanyolországba, a Bajnokok Ligája előző kiírásának negyedik helyezettjéhez, a Mataróhoz igazolt.
„Az elején nehéz volt, mégiscsak több mint egy évtizedet töltöttem az UVSE-ben, életem nagyon meghatározó szakaszában játszottam ott. Az első három-négy hét nem volt könnyű, de most már szuper minden, vágytam vissza, más az időjárás, az edzésmunka és az edzésminőség is. A nyelvvel még bajlódom, nem is spanyolul, hanem katalánul beszélnek, előbbit azért már elkezdtem tanulni.”
Faragó úgy érzi, az új közeg mostanra befogadta: „Senkit sem ismertem, ettől féltem a legjobban. Két amerikai és egy ausztrál lány is játszik a csapatban, velük azért könnyebben kommunikálok angolul, együtt is lakunk. Mindenki nagyon kedves, befogadó, és azt érzem, örömmel látnak, ez sokat jelent.”
A Mataró jól kezdte a spanyol bajnokságot, az első négy mérkőzéséből négyet megnyert, köztük az Eurokupa legutóbbi kiírásának két döntőse, a Catalunya és a Barceloneta ellenit is: „Jó csapatunk van, alakulunk. Az idény elején többet úsztunk, és súlyzós munkából sem volt hiány. Egyre több meccsünk van, ezzel együtt az edzések is könnyebbek. Szerintem a legjobbak között vagyunk, három-négy olyan együttes van, amely szintén remek erőt képvisel, legnagyobb riválisunk a Sabadell. A cél az, hogy minél előrébb végezzünk a tabellán, a BL-ben tavaly is a legjobb négy közé jutott a csapat, remélem, az új kiírásban érmet szerezhetünk, az biztos, hogy mindent megteszünk ezért” – zárta Faragó Kamilla.
Kisorsolták a férfi Eurokupa és a női Bajnokok Ligája csoportbeosztását. Utóbbiban három magyar csapat is érdekelt, közülük kettő, a BVSC-Manna ABC és az UVSE-Helia D éppen a Faragó Kamillát foglalkoztató Mataróval került össze, tehát a 25 éves játékos szinte rögtön meccselhet korábbi együttesével a nemzetközi porondon. Rajtuk kívül a 2025-ben Eurokupa-győztes holland ZV De Zaan került az A-csoportba. A BL legutóbbi kiírásának ezüstérmese, az FTC-Telekom a hétszeres BL-győztes Sabadell-lel és két olasz klubbal, a SIS Romával, valamint a Rapallo Pallanuotóval játszik a D-csoportban. Ami a férfi Eurokupát illeti: a két magyar együttes, az Endo Plus Service-Honvéd és a BVSC egymás ellen is bizonyíthat az A-csoportban, amelyben rajtuk kívül az olasz CN Posillipo, valamint a montenegrói Budva BR kapott helyet. A BVSC péntektől vasárnapig selejtezőtornán vett részt, amelyen kiharcolta főtáblára jutást, a bajnoki ezüstérmes Honvéd a sikertelenül megvívott BL-kvalifikációból került a második számú európai kupasorozatba. |







