Kaposvár: Szerződésbontás Keszei Ferenccel

2003.06.06. 21:14
Címkék
A NABI-Kaposvári Rákóczi FC NB I B-s csapatának vezetői szerződést bontottak Keszei Ferenc vezetőedzővel. A tréner a múlt év tavaszi sikeresnek ítélt kaposvári munkálkodása után, dunaújvárosi kitérőt követően, az idei év elején visszatért a somogyi megyeszékhelyre. Mostani tevékenysége már nem aratott osztatlan elismerést, ám a szerdai, a szurkolók által is kudarcként elkönyvelt hazai döntetlen után sem került szóba menesztése. Illés János, a futballvállalkozás ügyvezető elnöke érdeklődésünkre megerősítette, hogy valóban nem terveztek szerződésbontást, ám Keszei Ferenc ezen a héten a játékosokkal együtt egy olyan összejövetelen vett részt, amelyen "már előre megmagyarázták a rossz bizonyítványt”, s mindezt a vezetők megkerülésével tette.Az 53 esztendős szakvezető elismerte, hogy részt vett az említett összejövetelen, de mint mondta, annak sem kezdeményezője, sem szervezője nem volt, s csupán azért ment el, hogy az eszmecserét megfelelő mederben tartsa. A futballcég vezetése ezt másként ítélte meg, és miután az edzővel kötött szerződés értelmében jogában állt ez év június 30-ig egyoldalúan szerződést bontani, élt is a jogával. A hátralévő három mérkőzésen Prukner László pályaedző ül a Rákóczi kispadján.A Kaposvár jelenleg 42 ponttal az NB I B tizedik helyén áll.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Szeged–Magdeburg a férfi kézi BL-ben, Atlético Madrid–Arsenal elődöntő a futball BL-ben

Minden más foci
4 órája

Erős Gábor a Vasast is az NB I-be vezette; BL-negyeddöntőre készül a Szeged

E-újság
4 órája

Ousmane Dembélé: Hihetetlen meccs volt! – reakciók

Bajnokok Ligája
4 órája

Rab keze messzire ért – Pucz Péter publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Férfi kosár Euroliga: a Fener és a görög gigászok is győzelemmel kezdték a negyeddöntőt

Kosárlabda
5 órája

BL-klasszikus lett belőle! 5–4-es PSG-siker a Bayern ellen az elődöntő első meccsén

Bajnokok Ligája
5 órája

Asztalitenisz: egy sima és egy játék nélküli győzelem a csapat-vb nyitó napján

Egyéb egyéni
5 órája

Imre Bence nélkül kapott ki a Kiel; Sipos Adriánék magabiztos előnyt szereztek a férfi kézilabda El-ben

Kézilabda
5 órája
Ezek is érdekelhetik