Hátország: Százhalombattának nem kell a proficsapat

Vágólapra másolva!
2003.06.07. 21:33
Címkék
Az utóbbi években már hozzászokhattunk  sajnos& , hogy a futballpályák helyén bevásárlóközpontok épülnek, nem jelent szenzációt, ha egy csapat megszűnéséről érkezik hír, de az is gyakorta előfordul, hogy az önkormányzatok döntése nyomán az addig jól teljesítő együttes osztályokat kénytelen visszalépni.
Furcsa világban élünk, minden a pénz körül forog, és bizony egyre kevesebb jut a sportra, azon belül pedig a labdarúgásra. Talán a legérzékletesebb példa Dunaújvárosé, azé a településé, melyet nem is olyan rég még a magyar sportélet fővárosaként tartottak számon. A legutóbbi bajnoki évadban a főszponzor, a Dunaferr Rt. a korábbinál nagyságrendekkel kisebb támogatást tudott a sportra fordítani, és emiatt előfordulhat, hogy a három éve bajnokságot nyert, idén az élvonaltól búcsúzó labdarúgók nem tudnak az NB I B-ben sem elindulni. Némiképp hasonló a helyzet Százhalombattán is, hiszen immár tényként jelenthető ki: a második vonalban stabil középcsapatnak számító alakulat az anyagiak hiányában nem tudja vállalni az NB I B-s indulást, és a szurkolók az őszi idényben csak két osztállyal lejjebb, az NB III-ban láthatják kedvenceiket.Igaz, azt nem lehet állítani, hogy a futballistákat meglepte volna az önkormányzat döntése, a végkifejlet már télen megjósolható volt. A játékosok és Gálvölgyi István vezetőedző már ekkor tudták, hogy a városban nyártól nem lesz profi labdarúgás, három héttel ezelőtt pedig végérvényesen kiderült, csak az NB III-ban indul majd az együttes. Egy gondolat erejéig talán érdemes visszatérni a télen történtekre.Ekkor még csak sejteni lehetett, hogy a profi futballra nem áldoz nyártól a város önkormányzata, csakhogy a futballisták közül többnek csak 2004-ben jár le a futballvállalkozással kötött megállapodása. Ezeknek a profiknak felajánlották, hogy mondjanak le a következő bajnoki évben nekik járó pénzről, és ennek fejében az önkormányzat garantálja, a június 30-ig járó juttatást valamennyien időben megkapják. A napokban ismét volt egy beszélgetés, melyen az önkormányzat részéről megerősítették, a futballisták megkapják a szerződésük szerint nekik járó összeget. Igaz, egyelőre még csúsznak a kifizetések…"A csapat négy esztendőn keresztül elvitte Százhalombatta jó hírét szerte az országban, mégis néhány forduló, és szétszélednek a futballisták – mondta a battaiak trénere, Gálvölgyi István. – Aligha vitás, egy működő, jól teljesítő csapatot semmisítenek meg, mint ahogy az sem lehet kérdés, a nyáron szabadon igazolható játékosok nem NB III-as szintűek. Az illetékesek eldöntötték, hogy nem kell a profi futball, ám a jelek azt mutatják, nem igazán érdekli őket, mi lesz nyártól.”Adott tehát egy tehetséges szakvezető, egy évek óta együtt játszó állomány, elfogadhatóak az eredmények – két éve a Haladás mögött második lett a gárda –, mégis mostohagyerek lett a labdarúgás Százhalombattán. Apró vigasz, hogy az NB I-es férfi kézilabdázók talán életben maradhatnak…
Legfrissebb hírek

Szappanos Péter lett az őszi szezon legjobbja; Vörös Barna Zalaegerszegen köthet ki

E-újság
3 perce

Hegedű, kalapács, futball – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
3 perce

Szombati sportműsor: pályán a Liverpool, folytatódik a darts-vb

Egyéb egyéni
3 perce

Szalah újabb gólt szerzett, Egyiptom csoportelsőként jutott tovább; Marokkó nem bírt Malival

Minden más foci
18 perce

Győzelmével az ötödik helyre ugrott a Manchester United

Angol labdarúgás
21 perce

Európai kézilabdaligák: Palasics Kristóf 17 lövést hárított

Kézilabda
1 órája

Röplabda: eseménydús éven van túl a hazai utánpótlás

Utánpótlássport
2 órája

Otthon nyert a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
3 órája
Ezek is érdekelhetik