Hajdu Attila jól érzi magát

2003.06.13. 21:44
Címkék
Csupa rejtély a Hungária körút  pontosítunk: a Hidegkuti-stadion, a bajnok MTK Hungária székhelye. No, nem sokáig, a kék-fehéreknél ugyanis  mint azt Fülöp Ferenc klubigazgatótól megtudtuk  a jövő hét mind a játékoskeretet, mind a tulajdonosváltást illetően a bejelentések időszaka lesz.
Hírekben, persze, így sincs hiány. Mind közül a legfontosabb, hogy a futballisták június 19-én kezdik újra a munkát, s rögvest izgalmas 24 órának néznek majd elébe, mivel jövő pénteken kerül sor a svájci Nyonban, az UEFA székhelyén a Bajnokok Ligája selejtezőjének sorsolására (a nevezést a hét folyamán postázták az illetékesek az európai futballszövetségnek). Ami biztos, a küzdelmekbe a második körben bekapcsolódó magyar bajnok július 30-án lép először pályára a sorozatban – akkor még kiemeltként, ám a párharc sikeres megvívása esetén ez az előny a következő körben már elveszik. A meccseknél tartva érdemes megjegyezni, a következő hónapban legalább négy előkészületi találkozóval hangolódik a társaság a BL-csatákra. Elsején a Hidegkuti-stadionban vagy Dunavarsányban a szlovák Ruzomberokkal 4-én a Sport utcai "szembeszomszéddal”, a BKV Előre együttesével, 9-én Bécsben az osztrák Admira Wackerrel, 12-én az egykor szebb napokat látott szlovák Banská Bystricával itthon játszik Egervári Sándor alakulata. Július 19-én presztízsütközet vár Illés Béláékra, a várhatóan a Puskás-stadionban megrendezendő Szuperkupa-finálé, amelyen a bajnokcsapat, valamint a Magyar Kupát elhódító Ferencváros érdekelt.A Videotonban kölcsönben szereplő kapus, Végh Zoltán visszaköltözik az MTK-hoz, ellentétben az FTC által "lízingelt” Szili Attilával, akinek a kölcsönadási megállapodása lejárt ugyan, ám a kék-fehérek klubvezetése (a játékos további két évig érvényes szerződése ellenére) eladná a középpályást. A csapat balhátvédje, Pető Zoltán után több vidéki gárda is érdeklődik, és a bekkhez hasonlóan a román Catalin Lita is távozik. Míg a csapat játékosainak többsége nyaral, az MTK tavasszal megsérült, esetenként operáción is átesett játékosai, Ferenczi István, Elek Norbert, Győri János és Némethy László rehabilitációs tréningeken vesznek részt. Győri János, valamint a szintén műtött Komlósi Ádám várhatóan a csapattal kezdi meg a felkészülést, a többiek felépülése időigényesebb. Szombaton egyébiránt esküvőre hivatalosak az együttes tagjai (Némethy László áll oltár elé), amelyen Hajdu Attila, a kék-fehérek (a keretből utolsóként) megműtött kapusa is ott lesz."Már itthon pihengetek, ami azt jelenti, hogy sétálgatok, kerékpározok – mondta a Siófok elleni bajnoki találkozón veserepedést szenvedett, s megműtött futballista. – A vesefunkció-vizsgálat szerencsére a legjobb eredményeket hozta, az orvosok véleménye szerint így egy-két hét múlva már rehabilitációs edzéseken is részt vehetek, addigra reményeim szerint a hosszabbításról is sikerül megállapodnom a vezetőkkel, a szerződésem ugyanis lejárt.”
Legfrissebb hírek

NHL: a Boston és az Edmonton is megtartotta továbbjutási esélyét

Amerikai sportok
3 perce

NBA: továbbment a San Antonio, még izgulhat a Boston

Amerikai sportok
24 perce

Angyalok földjén – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
56 perce

Erős Gábor a nagy kihívásról: Nem építünk új csapatot az NB I-re

Labdarúgó NB II
57 perce

Szerdai sportműsor: Szeged–Magdeburg a férfi kézi BL-ben, Atlético Madrid–Arsenal elődöntő a futball BL-ben

Minden más foci
7 órája

Erős Gábor a Vasast is az NB I-be vezette; BL-negyeddöntőre készül a Szeged

E-újság
7 órája

Ousmane Dembélé: Hihetetlen meccs volt! – reakciók

Bajnokok Ligája
7 órája

Rab keze messzire ért – Pucz Péter publicisztikája

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik