Keresztúri András a Vasasba igazolt

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
2003.07.22. 21:24
Címkék
Vancsa Miklós, a Vasas ügyvezető igazgatója az elmúlt hónapokban mást sem csinált, mint játékosokkal és menedzserekkel tárgyalt.
Eredménnyel, hiszen gyakorlatilag minden olyan futballista piros-kékbe öltözött, akit a Jámbor János tulajdonos vezette vezérkar kiszemelt. A Fáy utcában természetesen óvatosan fogalmaz mindenki, ám nem nagy merészség kijelenteni, hogy az elmúlt két évben gyakorlatilag teljesen tönkretett, lenullázott Vasasnak újjászületése után olyan játékoskerete alakult ki, amely joggal s esélylyel pályázhat a feljutó helyek valamelyikére. Ráadásul most már az indulással sem lehet probléma, hiszen Vancsa Miklós kedden a ligában járt, s a nevezéssel kapcsolatos minden hiányt pótolt. Ami pedig a keretet illeti, a Cipruson próbajátékon járt Hámori Ferenc végül egyéves szerződést kapott. Aztán jött még egy korábbi válogatott játékos, aki 35 éves ugyan, ám tapasztalatával és játékintelligenciájával sokat segíthet a csapaton. Keresztúri Andrásról van szó, aki ugyancsak egyéves szerződést kapott a Fáy utcában, s bemutatkozására vagy szerdán 17 órakor a Pénzügyőr, vagy csütörtökön ugyancsak 17 órakor a lengyel Lubin csapata elleni barátságos találkozókon kerülhet sor.
Legfrissebb hírek

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
5 perce

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
27 perce

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
37 perce

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
1 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
1 órája

Szoboszlai Dominik előrébb került, mégsem lett veszélyesebb a támadójáték – elemzés

Magyar válogatott
2 órája

Gordon szerint nincs különbség Anglia és Spanyolország között – Roy Keane nem ért egyet

Minden más foci
2 órája

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
2 órája