A skótok már ma meglesik a bajnokot

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.08.07. 20:22
Címkék
Az biztos, hogy jövő szerdán Budapesten fogadja az MTK a Celticet, csak még azt nem tudni, hogy melyik fővárosi létesítmény vendége lesz a skót gárda. Mint azt Fülöp Ferenc klubigazgatótól megtudtuk, három pálya jöhet szóba: a Hidegkuti- mellett a Puskás Ferenc-stadion (de szépen csengő nevek&), valamint a Megyeri úti pálya.
"A Puskás-stadionban majdnem harmincezren férnek el, ez, ugyebár, roppant csábító. Újpest mellett az szól, hogy tizenháromezer-ötszáz ülőhely várná a szurkolókat, ráadásul kellemes emlékek kötnek minket a negyedik kerületi arénához, mivell legutóbb ott lettünk bajnokok. A Hungária körút viszont mégiscsak Hungária körút, a hazai pálya előnyéről valójában akkor beszélhetnénk, ha tényleg otthon játszanánk” – említette Fülöp Ferenc, hozzátéve, hogy az MTK-stadionban hatezer szurkoló foglalhatna helyet.Más szóval nehéz dönteni, ugyanakkor muszáj – várhatóan még pénteken eldől, hol lép pályára a két együttes. A glasgow-iak egyébként első kézből értesülhetnek majd a döntésről, tudniillik a klub elöljárói már ma Budapestre érkeznek, hogy felmérjék a "terepet”.
Legfrissebb hírek

Elkezdődött a Mexikó–Ecuador mérkőzés

Foci vb 2026
22 perce

Kylian Mbappé: Tisztában vagyunk vele, mit várnak tőlünk

Foci vb 2026
1 órája

4 órakor indul a találkozó

Foci vb 2026
1 órája

Később kezdődik a Mexikó–Ecuador találkozó

Foci vb 2026
1 órája

Vb legjobb 16 közé jutásért: Mexikó–Ecuador 1–0

Foci vb 2026
1 órája

Franciaország szórja a gólokat; Mbappé megelőzte Klosét és Ronaldót – statisztika

Foci vb 2026
2 órája

Megvannak a kezdőcsapatok a Mexikó–Ecuador mérkőzésre

Foci vb 2026
2 órája

Mbappé-dupla és Olise-varázslat: Franciaország űrfutballal ejtette ki a svédeket

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik