Bozsik Péter visszatér

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.10.06. 21:28
Címkék
Noha a szombathelyi elöljárók korábban kijelentették, a 4. fordulóban megvívott, Videoton elleni mérkőzés (amely találkozó a zöld-fehérek 30-s győzelmét hozta) után váratlanul lemondó Détári Lajos helyét átvevő Gujdár Sándor a télig mindenféleképpen élvezi a bizalmukat, információink szerint már ma bejelenthetik, hogy váltás lesz a Lombard FC kispadján.
Emlékezetes, Gujdár Sándor a szombati, egerszegi találkozót megelőzően úgy fogalmazott, azon a mérkőzésen dől el, hogy a középmezőnyben folytatja a Haladás, vagy a kiesés elkerülése ellen kell majd küzdenie a hátralevő fordulókban. Nos, a krónikáskönyveket nem szükséges fellapozni ahhoz, hogy kiderüljön, a hét végi összecsapás a ZTE sikerét hozta: az addig pontot sem szerző zalai gárda 4–0-ra verte riválisát.Az ügy pikantériája, hogy tudomásunk szerint Mihalecz István elődje, Bozsik Péter veheti át a 10. helyre visszacsúszó, a 11. helyezett Békéscsabát négy, a sereghajtó Zalaegerszeget hét ponttal megelőző gárda irányítását. Úgy tudjuk, a ZTE-től közös megegyezéssel az ötödik kör után búcsúzó szakember érkezését kedd délután sajtótájékoztató keretében jelentik be Szombathelyen. Az összejövetelen elhangozhat még: Bozsik Péter szakmai igazgatóként dolgozik a jövőben a Lombard FC élén, míg Gujdár Sándor pályaedzőként segítheti munkáját.
Legfrissebb hírek

Clémen Turpin európai társrekorder lesz a Kolumbia–Ghánán

Foci vb 2026
2 perce

Futballkedvelő operasztár – Hosszú Kávé Lukács Gyöngyivel

Képes Sport
10 perce

A Bayern Münchennél folytatja a marokkóiak vb-hőse – hivatalos

Német labdarúgás
17 perce

Így ünnepelték Cipenga gólját London utcáin

Foci vb 2026
19 perce

Ezzel a góllal vezet a Kongói DK Anglia ellen – videó

Foci vb 2026
26 perce

Nagyot zuhant a német mezek ára

Foci vb 2026
28 perce

NB I-es rutinnal rendelkező védő érkezett Újpestre

Labdarúgó NB I
36 perce

„Miattatok Norvégiában 14 napig berúghatnak az emberek anélkül, hogy bárki csúnyán nézne rájuk” – Stale Solbakken Elefántcsontpart kiejtése után

Foci vb 2026
43 perce
Ezek is érdekelhetik