Détári Lajos

Vágólapra másolva!
2004.03.23. 20:18
Címkék
"Azt hiszem, Csank Jánosnak lelkiismeret-furdalása lehet, hiszen ő beszélt rá annak idején néhány játékost Siófokon, hogy maradjanak, majd megoldódnak az anyagi gondok, és lesz pénz"  vetette fel az ötszörös világválogatott futballista.
Heti sztori
Nyilasi Tibor
Mészöly Kálmán
Hajdú B. István
Visszavágás

Détári Lajos amondó, ezért azonban ne legyen edzőkollégájának problémája saját magával. "Nem ő a hunyó, hanem az a személy, aki ekkora izében hagyta a csapatot, és most már egy másik klubnál tetszeleg" – mérgelődött a tréner, gyanúnk szerint az Újpestre szerződött Sallói Istvánra célozva.
Csank Jánosnak mindenesetre sok sikert kíván Döme.
"Az egyik legjobb magyar edzőről van szó, remélem, nem adja fel, és csapatával együtt kikerül a gödörből. Persze, nem könnyű úgy motiválni a játékosait, ha tudják, így sem, úgy sem lesz pénz. Mert azért azt ne felejtsük el, hogy a magyar mezőnyben a tíz-húsz igazán jól fizetett focista mellett a döntő többség nem keres milliókat – főleg úgy, hogy a vezetők miatt sokszor egyáltalán semmit nem keres…"
Détári Lajos szerint az edzők egy része, akik már sem a dicsőségre, sem a nagy pénzre nem pályáznak, elmennek egy kiscsapathoz, ahol csupán a benzinpénzt kérik – azt talán megkapják, idegeskedniük viszont a legkevésbé sem kell sem az eredmények, sem a fizetés miatt. Persze Csank János és Détári Lajos most még profi edzőnek tartja magát – a tatabányai szakvezető azért azt szeretné, a profizmus inkább csak a szakmára korlátozódjon. Nemrég Kispesten már tapasztalta, hogy milyen, amikor az edzések mellett szponzorok után is rohangálni kell: "Egy mai magyar edzőnek olcsó éttermet vagy mosodát kell találnia, haverokat kell felhajtania, nevezésekről és indulási jogokról kell tárgyalnia. Csupa olyan feladat, ami elvben nem az ő dolga lenne. Azért ez vicc, nemde?"
Legfrissebb hírek

Online szavazást írnak ki a Budapest Honvéd nevéről

Labdarúgó NB I
13 perce

Döntőbe jutott a magyar vegyes váltó a rövid pályás gyorskorcsolya Eb-n

Téli sportok
18 perce

A Real Madrid elnöke José Mourinhót akarja edzőnek – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
35 perce

La Liga: Real Madrid–Levante

Spanyol labdarúgás
36 perce

Hegyi Krisztián: Úgy akarok védeni, mint a DVSC-ben

Labdarúgó NB I
56 perce

Felkészülés: a ZTE egy góllal kikapott első szombati mérkőzésén

Labdarúgó NB I
1 órája

PL: Manchester United–Manchester City

Angol labdarúgás
1 órája

Videoton: tíz év után térhet vissza a támadó, ha megegyezés születik – NS-infó

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik