NB I B: Bodajk–Dunaújváros 1-2

A mérkőzésről tudósított: SZÉKELYHIDI JÁNOSA mérkőzésről tudósított: SZÉKELYHIDI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2004.03.24. 22:05
Címkék
SÁRGA LAP
Pálfi (sípszó utáni labdaelrúgásért) a 21., Szekér (Bori feltartásáért) a 24., Pálfi (műesésért) az 55., Szabó (Pollák felrúgásáért) a 90. percben
KIÁLLÍTVA
Pálfi az 55. percben
SZÖGLETARÁNY: 8:2 (2:1)
5. perc: Kanta József remek ütemben ugratta ki Pálfit, aki a kimozduló Deli mellett jobb lábbal kapura gurított, és a labda a bal oldali kapufáról pattant a hálóba. 1–0
55. perc: Kanta József átadásával ezúttal is Pálfi lépett ki, az újvárosi kaputól 14 méterre el akarta tolni a labdát a kifutó Deli mellett, azonban a a kapus elhúzta a csatár lábát. A 11-es helyett azonban meglepetésre Pálfinak mutatott fel sárga lapot a játékvezető, s mivel ez a második volt, a piros is előkerült…
65. perc: Szabó jobb oldali beadását követően Kalina öt méterről talált a kapu jobb oldalába. 1–1
75. perc: Báló bal oldali átadása után a labda az ellenkező oldalon jó helyzetben találta Jefersont, aki 15 méterről, jobbal a kapu jobb alsó sarkába lőtt. 1–2

Napok óta folyamatosan esett az eső Bodajkon is, sőt a találkozó előtt zápor zúdult a pályára, így a vizes, csúszós talaj néhányszor megtréfálta a játékosokat. Bíztatóan kezdett a bodajki együttes, s a lestaktikát rosszul alkalmazó újvárosi védelemnek és a szerencsének köszönhetően Pálfi László hamar megszerezte a vezetést. Később kiegyenlítettebbé vált a találkozó, de ekkor is többet kezdeményezett a hazai együttes. Aztán változott a játék képe, a középpályán jobban szervezte a játékot a Dunaújváros. Kalina Tibor százszázalékos helyzetét bravúrral védte Vörös Tibor. Szünet után és Pálfi kiállítását követően már egyértelműen fölénybe került a Dunaújváros, és ekkor helyzeteit is gólokra váltotta. A döntetlen mindenképpen reálisabb és igazságosabb lett volna.

Mestermérleg
Lőrincz Emil:
– Véleményem szerint a jogtalan kiállításig jobban játszottunk, de a kapitális bírói tévedést már nem tudtuk kibekkelni.
Lengyel Ferenc: –Úgy érzem, megérdemelten győztünk. Ha megsértettem volna valakit, elnézést kérek, a Bodajknak pedig sok sikert kívánok.

NB I B 2003-2004
Legfrissebb hírek

Ezúttal sem brillírozott, de a három pontot begyűjtötte a Real a Levante ellen

Spanyol labdarúgás
11 perce

Premier League: Liverpool–Burnley

Angol labdarúgás
21 perce

Továbbra is motiválja a magyar színekben elért siker

Csupasport
24 perce

Carrick álomszerűen debütált, az MU nyerte a manchesteri derbit

Angol labdarúgás
28 perce

Felkészülés: mindkét szombati meccsén kikapott a ZTE

Labdarúgó NB I
30 perce

Felkészülés: kétszer vezetett, de nem nyert a Videoton az MTK ellen

Labdarúgó NB I
1 órája

Döntőbe jutott a magyar vegyes váltó, Moon Wonjun ötödik lett 1500 méteren a rövid pályás gyorskorcsolya Eb-n

Téli sportok
1 órája

Férfi vízilabda Eb: máltai játékosok keveredhettek fogadási botrányba

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik