Sikertelenül alkudoztak

V. T. R.V. T. R.
2004.08.30. 20:26
Címkék
Azok után, hogy a Ferencváros alulmaradt a Sparta Praha elleni párharcban, és nem jutott a Bajnokok Ligája főtáblájára, illetőleg azt követően, hogy a vasárnapi örökrangadóval (2-1) immár négyből négy bajnoki meccset nyert, elsősorban a szeptember 16-i, Millwall elleni UEFA-kupa-mérkőzés foglalkoztatja László Csaba vezetőedzőt.
A szakember kérésére Dzurják József, az FTC utánpótlásedzője a múlt szombaton Angliában járt, és a Reading elleni bajnokin térképezte fel a leendő kupaellenfelet.
"A Millwall két hatalmas termetű csatárára, illetőleg a csapat pontrúgásaira kell majd nagyon ügyelni: ezen a meccsen is egy begyakorolt figurából szerezték meg a győztes találatukat a hazaiak - mondta Dzurják József. - Ki kell emelnem Dennis Wise játékos-edzőt, aki ugyan harmincnyolc éves, de a tudása ma is olyan, mint egykoron a Chelsea játékosaként, és Daniele Dichio, valamint a védő, Darran Ward is remek teljesítményt nyújtott. A Millwall öt forduló után tíz ponttal az ötödik helyen áll a tabellán."
A múlt héten már megírtuk, hogy a Gera Zoltánt megvásároló angol élvonalbeli együttes, a West Bromwich Albion szívesen vinné a Fradi tehetségét, Huszti Szabolcsot, és vasárnap tárgyaltak is egymással a két klub vezetői, megegyezniük azonban nem sikerült a vételárban.
"Nem tagadom, foglalkoztatott a lehetőség, ám ha maradok, akkor is csak előre tekintek - mondta Huszti Szabolcs. - Profi vagyok, amíg a szerződésem a Ferencvároshoz köt, itt kell kihoznom magamból a legtöbbet. És ha ez sikerül, akkor, remélem, előbb-utóbb megadatik, hogy Angliába szerződjek."


Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Ideje kitörni a skatulyából! – interjú Valerio-Bodon Vincenttel

Képes Sport
13 perce

Női kézi: Győri-Lukács és Márton Gréta is visszatért a válogatott keretébe

Kézilabda
21 perce

Szoboszlai nincs, de Kerkez benne van a Liverpool FC utazó BL-keretében

Bajnokok Ligája
34 perce

Faragó Kamilla BL-éremre hajt új csapatával, jól érzi magát Spanyolországban

Vízilabda
36 perce

Férfi kézi: keresztszalag-szakadással műtötték a Ferencváros szélsőjét

Kézilabda
1 órája

Deli Rita: Komoly sikerek kapujában a Ferencváros, jó nézni a játékukat

Kézilabda
1 órája

Vb-döntős partjelző tevékenykedik az FTC Plzen elleni El-meccsén

Európa-liga
2 órája

Kinyik Ákos sérülés utáni gólöröme a 200. bajnokin – fókuszban az NB I 9. fordulójának ászai

Labdarúgó NB I
2 órája