Idegenben megint csak vergődött a Szombathely

2004.11.13. 21:00
Címkék
SÁRGA LAPBaráth (Palásthy visszahúzásáért) a 20., Jagodits (Hajdu lerántásáért) a 27., Bánföldi (Nagy G. felrúgásáért) az 50. percbenKIÁLLÍTVA Baráth az 51. percbenSZÖGLETARÁNY: 10:4 (6:4)19. perc: Hajdu jobb oldali szabadrúgását a kapu előtt felemelkedő Ráki négy merről fejelte a kapu közepébe a labdát. 1-0
40. perc: Palásthy balról gurított középre, Bánföldi 26 méterről lőtt, a labda a bal kapufa tövéről vágódott a hálóba.
2-0
51. perc: Baráth csúnyán rátartott Hajdu lábára a felezővonalnál, amiért megkapta második sárga lapját, majd a pirosat is.

Az egész napos eső miatt mély talaj fogadta a csapatokat. Az apró termetű Haladás játékosok kontrákra építve, több veszélyes támadást is vezettek a mezőnyfölényben lévő váciak ellen, ám igazi gólhelyzetet nem tudtak ebből kialakítani. A 19. percig kellett várni az első gólra, ekkor a váci nyomás eredményeképpen Ráki Árpád fejelt közelről a hálóba, majd nem sokkal utána ismételhetett volna, ám ezt a fejesét Kurucsai Kornél hárította. A félidő végére kettőre növelte előnyét a hazai csapat, Bánföldi Zoltán 26 méteres lövése óriási erővel vágódott a hálóba. A második félidőben rögtön az elején emberhátrányba került a vasi egyesület és ez meghatározta a játék további képét, a Vác támadott, a zöld-fehérek védekeztek, csak az volt a kérdés, hogy születik-e újabb találat. Ez nem következett be, köszönhetően annak, hogy Kurucsai remekül védett, valamint a váci játékosok is sorra elrontották a helyzeteket, ám így is maradt a két gólos különbség, és a megérdemelt váci győzelem.

Mestermérleg
Gyimesi László: - A bajnokság előtt kitűzött célunkat teljesítettük, ezt szeretnénk tavasszal még magabiztosabbá tenni helyünket az élmezőnyben.
Mihalecz István: - Ez alkalommal is az idegenben szokásos formánkat mutattuk. Sajnos…
Legfrissebb hírek

Varga Barnabás reméli, hogy hozzátesz valamit az AEK történelméhez

Légiósok
16 perce

Csütörtöki sportműsor: döntő a női vízilabda ob I-ben, bronzmeccs a férfi pólóbajnokságban

Minden más foci
7 órája

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
7 órája

„Minden összeállt” – Unai Emery elárulta, mi kell az Európa-liga-győzelmekhez

Európa-liga
7 órája

Óriási harc a jegyekért – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
7 órája

Jégkorong-vb: az amerikaiak szétlövés után nyertek a németek ellen a mieink csoportjában

Jégkorong
7 órája

Bombagóljainak köszönhetően nyerte meg az Európa-ligát az Aston Villa – videó

Európa-liga
8 órája
Ezek is érdekelhetik