Óriási harc a jegyekért – Kő András publicisztikája

HETVENKÉT ÉVVEL EZELŐTT, 1954. május 23-án, hatalmas érdeklődés mellett került sor az évszázad mérkőzésének „visszavágójára” a budapesti Nép­stadionban. A tudósítások szerint 92 ezer néző foglalt helyet a lelátókon, de a jegyigények ennek háromszorosára rúgtak. Óriási hajsza indult meg a belépőkért, mert a szurkolók a helyszínen akarták élvezni a várható futballcsodát, látni a játék fejedelmeit. Özönlöttek a levelek a sporthivatalba, egyenesen Hegyi Gyula elnök és Sebes Gusztáv szövetségi kapitány kezeihez, már-már könyörgőre fogva a dolgot, mert így remélték egyesek, hogy megesik rajtuk a címzettek szíve. Sokan a kapcsolataikban bíztak, urambocsá trükkökhöz folyamodtak, hátha ekképpen bejutnak a labdarúgás paradicsomába. Egy magyar–angolra szóló jegy az idő tájt telitalálatos totószelvénnyel ért fel. Még az Aranycsapat játékosai is csak fejenként tizenöt jegyet kaptak. A szavakon a kor pecsétjei simultak, álmok és vágyak válhattak valóra. A sporthivatal állta a sarat és igyekezett elhárítani a legkülönbözőbb helyekről érkező ostromot, nem megsértve a hadak tömegeit, bántó visszaszó nélkül elutasítva vagy továbbpasszolva a lehetőségek „úti okmányait”. Lesz-e még valaha ilyen földindulás e honban?

Lám, évről évre kapaszkodunk beléjük, tegnapi és mai nemzedékek, szemeink előtt csillagok ragyogását érezzük, egy futballcsapat mesébe illő története pereg ismét előttünk. És milyen érdekes: hetvenkét év múltával, ugyanitt, május 30-án a Bajnokok Ligája döntőjét élvezhetjük fővárosunkban. Mi ez, ha nem átöröklés? Persze, ha lesz jegyünk. Az alábbiakban a levelekből válogattam.
„Az Albán Népköztársaság budapesti követsége kéri Önöket, hogy a Budapesten tanuló albán diákok, egyetemi hallgatók részére 40 db jegyet kiadni szíveskedjenek… Budapest, 1954. április 5.” A válasz: „…értesítem, hogy a magyar–angol labdarugó-mérkőzésre szóló jegyek ügyében a Külügyminisztérium protokolljához szíveskedjék fordulni. Molnár József titkárságvezető.”

A következő levél a Szegedi Tudományegyetem rektori hivatalától érkezett a sporthivatal elnökségéhez: „Tudományegyetemünkön működik Jakovics Borsevszkij szovjet professzor. Azt a kívánságát fejezte ki, hogy az angol–magyarra részére egy jegyet biztosítsak. Kérem, szíveskedjék lehetővé tenni, hogy nevezett szovjet professzor elvtárs kíséretemben [!] a fent említett mérkőzést megtekinthesse. Fodor Gábor rektor, az MTA lev. tagja, kétszeres Kossuth-díjas.” „Kérjük, hogy jegyigényével a szovjet elvtárs forduljon a szovjet kolónia irodájához” – kapja a riposztot.

[Kézírással.] „Elnök kartárs [a megszólítás Hegyi Gyula OTSB-elnöknek szól]! Valamikor mint szűcs kisiparos mindenemet a sportra áldoztam. Mint az MTK tagja, hozzásegítettem Sándor és Hidegkuti megszerzéséhez. A játékosokat a felszabadulás után segítettem. A Vasas mérkőzésére akkor is kimentem, amikor tiltva volt. Nem érdekelt, hogy a nyilasok elfognak. És most, amikor magyar–angol mérkőzés lesz, ne menjek ki? Nem tudok hozzáférni sehogy jegyhez. Felárat nem tudok fizetni. De ki szeretnék menni a meccsre! Önhöz fordulok, Elnök kartárs, segítsen egy jegyhez! Szabadság! Holy Imre, B-pest, Sztálin út 35. I em. 9.” A hivataltól ő sem kap jegyet: „Kérésével a Vörös Lobogó SE-hez forduljon” – írják.

A Posta Központi Levélnyomozó Osztályáról, Budapest, 6. szám alól érkezett a következő kérelem: „Tisztelt Sebes Gusztáv Elvtárs! Azon szerénytelen kéréssel alkalmatlankodom Önnél, hogy… kettő darab belépőjegyet kiadni szíveskedjék. Fenti kérelmemet azzal igyekszem alátámasztani, hogy itteni hivatali beosztásomnál fogva nap mint nap fáradozom azon – szívesen –, hogy az OTSB címére, ill. más sportolóink nevére érkező különböző levélpostai küldeményeket – kivált a külföldről érkezőket – mindenkor soron kívül irányítsam a megfelelő helyre, haladéktalanul tereljem őket az általuk ismert címre, és ezzel a készséges szolgálattal dolgozzam mindenkor az Önök érdekében.

Elnézését kérem a fentiekért, s kérem, ne ítéljen el Ön, én nem kérem a jegyet gratisz… Tisztelő híve, Maczó József.” A titkárságvezető tudatja: „…nincs módunkban jegyet biztosítani, mert az OTSB a jegyek elosztásával közvetlenül nem foglalkozik.”

Sebesnek szól a következő levél is: „…a magyar válogatott 6:3-as eredménye alkalmával egyike voltam azoknak, akik a fiúk világraszóló győzelmét versben megírtam. Versemet a Népsport elismerésre méltónak találta, és közölt is belőle részleteket. Ha nem olvasta Sebes Elvtárs, úgy ide mellékelem egy példányban, szíveskedjen elolvasni, és aztán dönteni afelett, hogy van-e rá mód egy jegy biztosítására… Nyíregyháza… Sportbaráti üdvözlettel, Varga Ferenc.” A titkárság válasza: „Köszönettel vettük beküldött versét. Értesítjük, hogy jegykérésével a Közalkalmazottak Szakszervezetéhez forduljon.”

Koczor Lajos földművelésügyi miniszterhelyettes háromszáz állami gazdaság „legjobb dolgozói” részére kér 1500 jegyet. Hegyi Gyula ráírja a kérvényre: „Tréfa!”

[Kézírással:] „Kedves Gyula bácsi, Üdvözlöm az Egész Csalágyával Együtt. Netesék Haragudni, hogy Ezen Pár Soraimmal Zavarom. Vissza térek arra, amit A multkor kértem a Gyula Bácsitól. Ha emlékszik Rá Gyula Bácsi. It a kösegi Tanács, és a Termelő csoportból nagyon szeretnének felmenni a Magyar–Angol futballmérkőzésre. Mik falusi Dolgozók is szeretnénk a mérkőzést megnézni. Nagyon kérnénk a Gyula Bácsit. Tessék szíves leni. Vagy 20 darab áló jegyet Ki utalni a Köség részére. Vagy után vétel Elküldeni vagy én szeméjesen… Maradok tisztelettel. Pista bácsi.” „Nem teljesíthető, Hegyi.”

A Melléktermék- és Hulladékgyűjtő Tröszt nevében Lakatos mb. igazgatóhelyettes küld levelet: „A megrendezésre kerülő mérkőzés időpontja minden valószínűség szerint egybeesik a fémgyűjtő májusi hónap utolsó napjával. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a fémgyűjtés az utolsó napokban folyik a legnagyobb lendülettel. Ekkor hajráznak a fiatalok ezrei. Hatalmas lendületet kaphat a fiatalok körében a fémgyűjtés, ha ösztönözni tudjuk őket azzal is, hogy az ország legjobb eredményt elérő fiataljai belépőt kapnak a magyar–angolra…”„Nem! Hegyi.”

Kalló István és Nagy Ferenc, az Engels téri autóbusz-pályaudvar dolgozói a 7:1-es magyar sikerrel záruló mérkőzés után javaslattal fordultak a sporthivatalhoz. A következőket írták: „A csatolt jegyen, a pirossal színezett helyeken, azokon a tribünökön, ahol azt az egyéb szempontok megengedik, a lejáratok mindkét oldalán, soronként egy-egy ülőhellyel, 0 (nulla) számjelzéssel pótülőhely rendszeresíthető anélkül, hogy a megoldással a lejárat túlszűkülne. […]  Különösebb lényeges különbséget nem okozna a megoldás, mert csupán a vonatkozó jegyeket kellene »0« jelzéssel ellátni. A szintkülönbség csupán 6 cm, tehát ott zsebkendőre vagy újságpapírra ülve, jó és kényelmes látás volna biztosítható…” „Javaslatukat köszönettel vettük, sajnos azonban nem oldható meg, mert megbontaná a közlekedés rendjét.”

Alulírott Kandó Gyula festőművész azzal a kéréssel fordulok Hegyi Elvtárshoz, tegye lehetővé számomra azt a tervemet, hogy az angol válogatott ellen kétszer is oly sikerrel szerepelt nagyszerű futballistáinkról olajportrét festhessek…” A megerősítés: „Egykori tanítványom, Kandó Gyula óhaját a legmelegebben támogatom” – írja a levélre dr. Mező Ferenc sporttörténész. Az OTSB válasza: „Értesítem, hogy az OTSB-nek nincs kifogása a válogatott játékosok portréjának elkészítése ellen. Ezt azonban személy szerint az illető játékosokkal kell megbeszélni. Az OTSB ez ügyben nem kíván közreműködni. Hegyi.”

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!