Békéscsaba: fizetési felszólítás az Előre FC-nek

Vágólapra másolva!
2005.04.21. 16:59
Címkék
A hajracsaba.hu internetes oldal értesülései szerint a fonyódi Sporthotelt birtokló gazdasági társaság ügyvédi felszólítást kezdeményezett a békéscsabai futballcsapatot működtető Előre FC Kft. irányába. Ez azt jelenti, hogy ha napokon belül nem törleszti adósságát a klub, akár felszámolási eljárást is indíthatnak ellene.

A békéscsabaiak a téli edzőtáborozás során készültek a fonyódi létesítményben, de ennek költségét, 1,1 millió forintot azóta sem fizették ki a hotelnek. Töbször ígéretet tettek már a törlesztésre, de még mindig nem rendezték a tartozást. Azóta a Csaba szállt már meg újból Fonyódon, de akkor készpénzzel fizettek. Mivel a szálloda vezetői jó kapcsolatot ápolnak a csapattal, nem egy alkalommal adtak fizetési haladékot, most azonban úgy határoztak, jogi úton szereznek érvényt követelésüknek.

Ennek megfelelően eljuttatták az ügyvédi felszólítást az Előre FC Kft-nek, és most a fejleményekre várnak. Ha nem történik előrelépés az ügyben, a fonyódi cég felszámolási eljárást is kezdeményezhet a csabaiak ellen.

Az NSO ajánlja:

FociGuru - Állítsd össze és vezesd sikerre saját sztárcsapataidat!

Félidei értékelés a bajnokságról

Adatbank: Békéscsaba

Bajnoki adatbank
A bajnokság végeredménye
Fordulóról fordulóra
Góllövőlista
Bajnoki múlt: az összes szezon tabellái

Futball-lexikon


Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
15 perce

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
17 perce

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
18 perce

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
26 perce

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
36 perce

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
50 perce

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
1 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik