NB I B: Dunaújváros-Makó FC 4-3

Benke ZoltánBenke Zoltán
2005.05.21. 23:38
Címkék
SÁRGA LAP: Sólyom (reklamálásért) a 10., Kocsis (Turjánt buktatta) a 12., Turján (Kalinát húzta
vissza) a 14., Udvari (Gasparikot rántotta le) a 32., Udvari (fellökte Gasparikot) a 35. percben

KIÁLLÍTVA: Udvari a 35. percben

SZÖGLETARÁNY: 8:1 (4:1)

32. perc: Udvari a saját tizenhatosán lerántotta Gasparikot, amiért a bíró 11-est adott. A büntetőből Kalina a jobbra mozduló Czirbus mellett a kapu bal oldalába helyezett. 1-0
35. perc: Szabadrúgást végezhettek el a vendégek a saját térfelük közepéről, Gasparik a labda elé állt, Udvari pedig fellökte a csatárt. A makói hátvéd megkapta második sárga, majd piros lapját.
52. perc: Riedl a 16-oson belül mellel maga elé tette a labdát, és 15 méterrről jobbal a jobb alsó sarokba lőtt. 2-0
58. perc: Kazán 20 méterről végezhetett el szabadrúgást. A jobblábas lövésbe Hadár hét méterről belecsúsztatott, a labda így Sólyom felett a kapuban kötött ki. 2-1
73. perc: Magyar nyolc méterről a bal alsó sarokba csúsztatta a labdát. 2-2
78. perc: Kalina szögletét Szepessy a védőket megelőzve hat méterről a földre fejelte, majd Czirbust is érintve a labda léc alá pattant. 3-2
89. perc: Az előreívelt labdára Magyar és Micskó ugrott a 16-oson belül, utóbbi rátámaszkodott ellenfele vállára, amiért 11-est adott a játékvezető.
A büntetőből Kazán a bal
alsó sarokba lőtte a labdát.
3-3
92. perc: Turján az ötös közelében megrántotta a hátráló Kalinát, aki hanyatt esett. Az újabb 11-egyest a sértett a bal felső sarokba lőtt be. 4-3

Mestermérleg
Szepessy László:
- A mai mérkőzés is megmutatta, hogy milyen értékes a dunaújvárosi fiatal labdarúgócsapat.
Takács Zoltán: - Csapatom tartását bizonyítja, hogy kétszer is talpra tudtunk állni, sajnos hibáinkat nem tudtuk elkerülni.

Az NSO ajánlja:

Az NB I B állása, eredmények
Legfrissebb hírek

Tuboly Máté még nem tudja, hol kezdi az új idényt

Légiósok
7 perce

A kanadaiak sztárja az ezredik

Foci vb 2026
22 perce

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
51 perce

A portugál játékvezetőt kitiltották a kanadai üzletláncból az elmaradt tizenegyes miatt

Foci vb 2026
51 perce

Nem hívták vissza a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szakszövetség elnökségét a rendkívüli közgyűlésen

Egyéb egyéni
52 perce

Ellenfele megsérült, Fucsovics Márton az első továbbjutó Wimbledonban

Tenisz
1 órája

Erste Liga: Horváth Bálint marad a magyar bajnoknál

Jégkorong
1 órája

NB I: a ZTE FC bemutatta Filipe Celikkaya vezetőedző stábját

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik