Gellei Imre útnak indult

Vágólapra másolva!
2005.07.01. 23:43
Címkék
Egyszer már majdnem dolgozott külföldön Gellei Imre, hiszen 1991-ben kuvaiti szerződése volt. Akkor azonban az öböl háború miatt nem utazhatott el a megszállás alatt álló országba - a szakember gépe volt az első, amelyet már nem engedtek elindulni a Közel-Keletre. Most nem lesz ilyen gondja az korábbi szövetségi kapitánynak, aki tegnap elutazott Ciprusra, és a szigeten a Nea Salamina vezetőedzője lesz egy évig.
- Ismerős helyre megyek, hiszen a Nea Salamina stadionjában még az irányításommal játszott a válogatott - mondta Gellei Imre. - Csak egy félidőt lehettünk pályán a bolgárok ellen, mert a vihar miatt félbeszakadt a találkozó. Ráadásul a bolgárok vezettek egy nullára. Ez már persze a múlt, most arra kell koncentrálnunk segítőmmel, Komjáti Andrással, hogy a larnacai, majd a görögországi felkészülésünk jól sikerüljön, és remek állapotban legyen a csapat az augusztus huszonhetedikei rajtra.- Néhány játékos régi ismerőse lesz új csapatánál. - Szamosi Tamással, Juhár Tamással és Bükszegi Zoltánnal dolgoztunk már együtt. Rajtuk kívül a keretben van lengyel, román, szlovák és Sierra Leone-i játékos is.- Lesz még magyar labdarúgó az említetteken kívül a gárdában?- Egy játékost még szeretnénk szerződtetni. Nagy szükségünk van vérbeli támadóra. - Milyen körülmények közé kerül majd?- A csapat larnacai stadionját most újították fel, a rangadókon hatezer, a hétköznapibb bajnokikon pedig háromezer néző foglal helyet a lelátón.- Rutinos edző, mégis most próbálhatja ki magát először külföldön.- Ez most egy új kihívás, kicsit izgulok is, de bízom magunkban.
Legfrissebb hírek

Hatodszor is nyert a britek curling vegyes párosa a milánó-cortinai olimpián

Téli olimpia 2026
7 perce

Gyeplabda: megvédte bajnoki címét a Soroksár és az AHC is

Egyéb csapat
34 perce

Szabó János egyre közelebb kerül 400. bajnokijához

Labdarúgó NB I
1 órája

Szavazás: a New England Patriots vagy a Seattle Seahawks nyeri a Super Bowlt?

Amerikai sportok
1 órája

Hogyan illik Tóth Alex a Bournemouth középpályájába?

Angol labdarúgás
1 órája

Miskolcon többen lesznek a győri szurkolók

Labdarúgó NB I
1 órája

Dina Márton: Felszabadultan tudok edzeni és versenyezni

Kerékpár
1 órája

NS-jótékonyság: legyen tiéd Marozsán Fábián dedikált meze!

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik