Madár október 22-én bokszol

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2005.08.02. 23:01
Címkék
Szinte biztosra vehető, hogy Erdei Zsolt október 22-én védheti meg negyedszer a WBO (Bokszvilágszervezet) félnehézsúlyú világbajnoki övét. "Kilencvenkilenc százalékig biztos, hogy akkor lesz a mérkőzés, a ZDF-től erre a napra kaptunk közvetítési időpontot, és a televíziós partnerünk azt mondta, akkor szívesen sugározná főmérkőzésként Zsolt találkozóját, helyszíntől függetlenül. Szeretnénk Magyarországon megrendezni az eseményt, Zsolttal is beszéltünk, ő is örülne a hazai gálának, már csak rendezőt kell találnunk" - tájékoztatta lapunkat Christoph Rybarczyk, az Universum Box-Promotion sajtófőnöke.
Szinte biztosra vehető, hogy Erdei Zsolt október 22-én védheti meg negyedszer a WBO (Bokszvilágszervezet) félnehézsúlyú világbajnoki övét. "Kilencvenkilenc százalékig biztos, hogy akkor lesz a mérkőzés, a ZDF-től erre a napra kaptunk közvetítési időpontot, és a televíziós partnerünk azt mondta, akkor szívesen sugározná főmérkőzésként Zsolt találkozóját, helyszíntől függetlenül. Szeretnénk Magyarországon megrendezni az eseményt, Zsolttal is beszéltünk, ő is örülne a hazai gálának, már csak rendezőt kell találnunk" - tájékoztatta lapunkat Christoph Rybarczyk, az Universum Box-Promotion sajtófőnöke.A rendezőt kell találni kitétel ugyanakkor felvet egy kérdést: 1999 óta mindig Dámosy Zsolt nevével fonódott össze az Universum magyarországi fellépése, lehet, hogy most váltás következik? "Ezt még nem lehet pontosan tudni, de nem biztos, hogy Dámosy úr lesz a segítőnk. Felvesszük a kapcsolatot televíziós partnerünkkel, az RTL Klubbal, évek óta professzionális szinten működünk együtt, nagyszerű a kapcsolatunk, remélem, találunk megoldást. Szívesen mennénk Magyarországra, ott mindig nagy lelkesedéssel fogadnak bennünket, és egyúttal kárpótolhatnánk Zsolt szurkolóit a júliusban elmaradt mérkőzésért" - fogalmazott Rybarczyk."Egyértelműen támogatnám a hazai fellépést, de akkor sem esnék kétségbe, ha végül nem jön össze - reagált a hírre a nászútjáról hazatérő Madár. - A ZDF döntésének különösen örülök, ez azt jelenti, hogy talán nem veszítettem el a renomémat náluk a júliusi betegségemmel. Hétfőn beszéltem az edzőmmel, Fritz Sdunekkel, ő mondta, hogy az időpont kilencvenkilenc százalékig biztos, a helyszín viszont nem."A július másodikáról október 22-re átcsúszó fellépés egyúttal azt is igazolja, hogy Erdei valóban legalább tíz hetet szeretne készülni a következő ütközetére. "Sajnos Fritz már volt olyan ünneprontó, és elmondta, hogy az Universumnak hétfőn megvolt a hivatalos kezdése, és két héten belül nekem is illene megjelennem Hamburgban. Úgyhogy megyek. Azt még nem tudom, hogy végig Németországban készülök-e, mert ha Fritznek szeptember közepén ki kell mennie az Egyesült Államokban Vitalij Klicskóhoz, akkor én is megyek, mert vele akarok gyakorolni. Az más kérdés, hogy az Universum hogyan áll hozzá az ötletemhez" - filozofált veretlen világbajnokunk.Teljes bizonyossággal még az ellenfél személyét sem lehet megmondani, a júliusi mérkőzésen ugyebár a francia Mehdi Sahnoune lett volna a rivális, most is ő az első számú jelölt, de például a félnehézsúly legjobbjának tartott Glencoffe Johnson jelezte, mielőtt megmérkőzne az Antonio Tarver-Roy Jones Junior csata győztesével, szívesen találkozna az egyik nagy szervezet világbajnokával is. Közülük pedig jelenleg csak kettő szabad: Fabrice Tiozzo, a WBA (Bokszvilágszövetség) királya és Erdei."Az egy dolog, ő mit szeretne, de azért ne a nyúl vigye a puskát! A puska pedig nálam van, én vagyok a világbajnok. Persze, nem bánnám, ha összejönne a találkozó, csak ahhoz velem is más összegekről kellene beszélgetni, mint amennyiért mostanság bokszolok" - mondta Madár. ---- A ---- C
Legfrissebb hírek

Az utolsó menedék – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Újpesti útilapu – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Hétfői sportműsor: ATP-vb, darts, sznúker, NFL, NBA

Birkózás
2 órája

Esélyt sem adott Szoboszlaiéknak a City; Damir Krznarnak megköszönték

E-újság
2 órája

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
3 órája

A 95. percben fejelt góllal nyerte meg a PSG a remek lyoni presztízsmeccset

Francia labdarúgás
3 órája

A Lazio legyőzésével a tabella élére ugrott az Internazionale

Olasz labdarúgás
3 órája

Miamiban bukott a Bills, Berlinben nyert a Colts – videó

Amerikai sportok
3 órája
Ezek is érdekelhetik