Tököli Attila érzi a drukkerek szeretetét

2006.09.02. 16:35
Címkék
Tízezernél is többen lesznek kíváncsiak a vasárnap 16.30 órakor kezdődő Vecsési FC-Ferencváros mérkőzésre, s többen kizárólag a Fradiba visszatérő Tököli Attila miatt mennek ki a Puskás Ferenc Stadionba. A 22-szeres válogatott csatárnak lejárt az eltiltása, amit még 2004-ben kapott, s nem kétséges, a kétszeres magyar bajnok, kétszeres Magyar Kupa-győztes, kétszeres gólkirály helyet kap Gellei Imre mesteredző csapatában.
Tököli Attila a Vecsés ellen már pályára léphet
M. Németh Péter
Tököli Attila a Vecsés ellen már pályára léphet
Tököli Attila a Vecsés ellen már pályára léphet
M. Németh Péter
Tököli Attila a Vecsés ellen már pályára léphet

Tököli Attilának a kedvenc stadionjai közé tartozhat a Puskás Ferencről elnevezett aréna, hiszen 2003. május 6-án éppen az ő két góljával nyert a Fradi a Magyar Kupa döntőjében a Debreceni VSC ellen. Egy évvel később, 2004. május 5-én is tapsolhattak a szurkolók a támadónak, akkor az MK döntőjében a Bp. Honvéd volt az ellenfél, a támadó egy gólt rúgott, s nagy érdemeket szerzett a győzelemben.

A 30 éves Tököli Attila két év németországi (1. FC Köln), majd ciprusi (Anorthosis Famagusta, AEL Limassol) kitérő után tért vissza az Üllői útra.

"Ami a lényeg, hogy újra itthon vagyok, s jó érzéssel tölt el, hogy nem feledkeztek meg rólam az emberek. Nap mint nap érzem a drukkerek szeretetét. Összefogtak a fradisták, bizonyítja, hogy az eddigi NB II-es meccseinken átlagban tízezernél is többen voltak."

"Sokat kihagytam, nyilván nem vagyok a csúcson, de megteszek mindent a sikerért, azért, hogy a Fradi ismét az élvonalban szerepeljen, és ehhez kellenek az én góljaim is. Rég játszottam már tétmeccsen, s bizony most némi izgalommal várom a találkozót. Ismerem Pisont Istvánt, a Vecsés edzőjét, ő a támadófutball híve, így minden bizonnyal közönségszórakoztató meccset játszunk. Persze azt is tudom, hogy mindenki a Ferencvárost szeretné legyőzni, így volt ez az NB I-ben, és így van ez a másodosztályban is. A Ferencvárostól viszont mindig, minden körülmények között győzelmet várnak, és mi ennek próbálunk megfelelni a Vecsés ellen is."

A teljes cikk a Nemzeti Sport vasárnapi számában olvasható.

A NAGYOBB MÉRETHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
A NAGYOBB MÉRETHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
Legfrissebb hírek

Területi osztályozók: a Szolnok és az SBTC is feljutott a harmadosztályba

Labdarúgó NB II
2 perce

A németeknél senki sem szerzett többször hét gólt vb-n; a kapitányi korrekord már harmadjára dőlt meg – statisztikák

Foci vb 2026
4 perce

Vb 2026: Hollandia–Japán 0–0

Foci vb 2026
16 perce

Statisztikák: a németeknél senki sem szerzett többször hét gólt vb-n; a kapitányi korrekord már harmadjára dőlt meg

Foci vb 2026
26 perce

A távolugró Pap Kristóf harmadik, Bánhidi-Farkas Petra ötödik Svédországban

Atlétika
47 perce

Antonelli és Colapinto is büntetést kapott a futam után – változott a Katalán Nagydíj végeredménye

F1
47 perce

Hétnél megálltak a németek, 3.0 a vb-gólátlaga

Foci vb 2026
54 perce

Nem borult a papírforma, hetes lett belőle: Németország kiütötte Curacaót

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik